Létrehozva: 2017.10.07.

Még háromszor csenget a postás a nyugdíjjal

Körülbelül 35 ezer forinttal több juttatást kapnak az idõsek az év végéig a kormány tervei szerint. A nyugdíj kétféle juttatással egészül ki, és idén is várható az Erzsébet-utalvány.

Lesz nyugdíj-kiegészítés novemberben, és prémiumot is kapnak az idősek - jelentette be a Kormányinfón Lázár János, aki szerint „a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell”.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kiegészítést a forint vásárlóerejének a tervezettnél magasabb romlása miatt utalják ki. A prémiumokat pedig a gazdaság kedvező alakulása teszi lehetővé. Ugyanakkor ha a gazdaság adatai lehetővé teszik, a tavalyihoz hasonlóan idén is kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.

Ez azt jelenti, hogy a postás a megszokott alkalmakon túl még háromszor csengethet az év végéig: a kiegészítés és a prémium mellett viszi majd az utalványokat is.

A konkrét összegekről még folynak a számítások, de szakértők szerint novemberben a kiegészítés, valamint a prémium együtt 25 ezer forint körüli többletjuttatást jelenthet. Ehhez jöhet hozzá decemberben az Erzsébet-utalvány, amiből tavaly 10 ezer forint értékben kaptak a nyugdíjasok.

A kormány áttekintette a nyugdíjasok helyzetét javító intézkedéseket, egészen 2010-ig visszamenőleg. Megállapították, hogy helyes döntés volt a rezsicsökkentés: az áram és a gáz tarifája 30 százalékkal csökkent az idősek körében Lázár beszámolója szerint. Hasonlóan örülhettek a nyugdíjasok az áfacsökkentésnek a legfontosabb élelmiszerek körében, valamint a nyugdíjak vásárlóértékét is sikerült megőrizni az éves emelésekkel.

origo.hu

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-