Létrehozva: 2017.06.11.

Nincs béke: Weisz Fanni édesanyját nem hatották meg a szavak

Péntek este hatalmas sikert aratott a siket modell életén alapuló Szavak címû színdarab, melyben Weisz Fanni édesanyjának üzent. A modell sírva fakadt, amikor megtudta, hogy anyukája is megnézte a bemutatót.

Tolongtak a nézők péntek este a Szavak bemutatóján, és bár előre nem lehetett tudni, de a közönség soraiban ott volt Weisz Fanni édesanyja is, aki így hallhatta a darabba írt üzenetet, amit a siket modell neki címzett.

"Anya! Én mindent neked köszönhetek. Mindenekelőtt azt, hogy élek, hogy felneveltél, hogy támogattál. Biztos vagyok benne, hogy ez nem volt egyszerű egy „fogyatékos” lánnyal. De tudod, volt egy pillanat az életemben, amikor döntenem kellett. Arról, hogy megmaradok-e egy „betegnek”, aki mindig, mindenben támogatásra szorul, vagy megpróbálok normális fiatal nőként önálló életet élni. Igen, azzal, akit szeretek”

- kezdett bele az üzenetbe Nádasi Veronika, aki a hangját kölcsönözte az önmagát alakító Fanninak. Az előadás után megszólalt a Blikknek a főszereplő édesanyja, akinek arcáról a lap szerint nem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet.

"Tetszett az előadás, de nem tudtam meghatódni, mert sajnos én tudom, mi volt ebből az igazság és mi a fikció

-mondta Ágnes, aki egy virággal és egy öleléssel gratulált a lányának.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-