Létrehozva: 2018.12.27.

Soha többé kopaszság - feltalálták az ellenszert a gyérülő hajra

Úgy tûnik, a tudósoknak sikerült rájönniük, miért kezd ritkulni a haj idõsebb korban. A New York-i kutatók egészen elképesztõ módszerrel tervezik megoldani a kopaszodás problémáját..

Amerikai kutatók szerint meglehet a megoldás a korral járó kopaszodás problémájára: rájöttek ugyanis, hogyan fordítható vissza a folyamat, és sérült bőrön is visszanöveszteniük a szőrszálakat. A The New York School of medicine kutatói az agy egy idegpályáját aktiválták. Ez az idegpálya nagyon aktív, amikor a babák még az anyaméhben vannak, és épp kialakulnak a hajhagymáik, később azonban leáll a működésük, vagy a bőrt ért sérülések, vagy pedig egyszerűen a kor miatt.

A statisztikák szerint a férfiak körülbelül egynegyede már 25 éves kora körül elkezd kopaszodni – Vilmos hercegnek már 22 évesen gyérülni kezdett a haja. De a nőket sem kerüli el ez a probléma: az adatok szerint 40 százalékuknál látható hajritkulás lép fel, már 40 éves korukban.

A kutatók egerek sérült bőrében vizsgálták a fibroblasztnak nevezett, kollagéntermelő sejteket. A kollagén ugyanis az egyik legfontosabb fehérje, amely többek között a bőr és a haj formájának és erejének megtartásáért is felelős. A Dr. Mayumi Ito által vezetett kutatócsoport Aktiválta az egyik idegpályát, amelyen keresztül a sejtek egymással kommunikálnak. Azáltal, hogy élénkítették a sejtek közötti kommunikációt, az egerek szőrnövekedése négy héten belül beindult. Kilenc hét után új hajhagymák és hajstruktúrák jelentek meg. A tudósok eddig úgy vélték, hogy a sérült bőrön a hegképződés és a kollagén termelődése állt a hajnövekedés útjában, de az új kutatás más fényben láttatja a helyzetet. Dr. Ito szerint az ingerületek átadása a kulcs a sejtek között. Ha pedig ezen az idegpályán keresztül sikerül a fibroblaszt sejteket stimulálni, akkor a sebek gyógyulásánál korábban soha nem látott hajnövekedés lehet az eredmény. A károsodott bőrön a haj visszanövesztésére eddig nem volt képes a tudomány – épp ezért sok baleseti sérült fejbőrén maradt maradandó nyoma a velük történteknek.

Az új módszer azonban nem csak a sérülteknek kedvez, hanem az idősödő embereknek is. Az érintett idegpályákat magukban foglaló kísérletek eddig magukkal hozták a daganatok nagyobb kockázatát. Ennek elkerülése végett a tudósok kizárólag a közvetlenül a bőr alatt elhelyezkedő fibroblaszt sejtekkel kísérleteztek – ez az a hely, ahol a hajhagymák először megjelennek.

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el