Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.14.

Tényleg veszélyes a szolárium? Így napozz, hogy egészséges maradj!

Tél végén a legtöbben nagyon vágynak már egy kis napfényre - a szoláriumozás veszélyeire azonban egyre többen figyelmeztetnek. De vajon tényleg olyan veszélyes a mesterséges nap, hogy teljesen mellõzni kell a használatát?

A szakértők szerint a túlzásba vitt szoláriumozás sajnos tönkreteheti a bőrt: aki gyakran napozik, akár a tengerparton, akár a legközelebbi szoláriumszalonban teszi ezt, számíthat rá, hogy a bőre kiszárad, hamarabb öregszik, sőt, a bőr daganatainak kockázata is növekszik.

Ám az is tény, hogy a szoláriumozás jót tesz a hangulatunknak, stresszoldó hatású, sőt, akár a depressziót is oldja. A zsíros bőrnek is jó lehet, hiszen a fény hatására a faggyútermelés egészségesebb szintre állhat be. A mesterséges napfürdő után ráadásul nő a testi és szellemi teljesítőképességünk, mind a tanulást, mind pedig a munkát jobban bírjuk. Épp ezért korlátozott mennyiségben nem tilos így napozni. A bőrgyógyászok szerint a kreol bőrűeknek legfeljebb évi 15 alkalommal szabad ellátogatniuk a szoláriumba, az ennél fehérebb bőrűeknek pedig legfeljebb évi 5-10 alkalommal. Nyaralás előtt pár héttel fokozatosan hozzászoktathatod a bőröd a napsugárzáshoz, ha viszont csak a D-vitamin raktárak feltöltése miatt szeretnél szoláriumba járni, jobban jársz, ha naponta fél-egy órát a szabad levegőn sétálsz.

Nagyon fontos, hogy szoláriumozás előtt gondosan távolítsd el a sminket és a parfümöt, mivel beleéghetnek a bőrbe, és foltokat okozhatnak. Az ékszereidet is vedd le, mivel felforrósodhatnak, és a helyükön fehér maradhat a bőröd. A csövekbe még véletlenül se nézz bele, mert ez kötőhártya-gyulladást okozhat. Mindig használj védőszemüveget, és még mögötte is csukd be a szemed. Figyelj oda a hely tisztaságára, és arra, hogy gondosan fertőtlenítik-e minden vendég után a napágyat. Hazaérve zuhanyozz le. Ha viszont sok az anyajegyed, vagy a családodban előfordult bőrdaganatos megbetegedés, inkább kerüld el a mesterséges napozást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

4+1 ok, amiért a fokhagyma a legjobb barátod