Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.20.

Õrület! Vízmérgezést kaphatsz, ha túl sok vizet iszol!

Sokszor hallottad már, hogy naponta másfél-két liter víz fogyasztása egészséges. De valóban jót tesz ez a szervezetednek? Szakértõk szerint nem feltétlenül.

Ausztrál tudósok bebizonyították, ha hirtelen túl sok vizet iszol, kiteheted magad a vízmérgezés veszélyének, ami végzetes kimenetelű is lehet. Dr. Michael Farrell, a melbourni Monash Egyetem kutatója szerint helyesen tesszük, ha csak akkor iszunk, amikor a testünknek folyadékra van szüksége. Igyunk, ha szomjasak vagyunk és ne egy előre meghatározott ütemtervet kövessünk.

A felesleges ivás védekező nyelési gátlást aktivál. Ha nehezedre esik lenyelni a vizet, az azt jelenti, hogy valamilyen ellenállás jelentkezett a szervezetedben. Ha túl sok folyadékot fogyasztasz, akkor aktiválódik ugyanez a védekezési mechanizmus, de az agy felülírja ezt a gátlást.

A kísérlet során a kutatók arra kérték az alanyokat, hogy több folyadékot fogyasszanak, mint amennyit kívánnak.

A résztvevőket edzés után mérték, amikor szomjasak lettek és később, amikor többletmennyiség fogyasztására kérték őket.

MRI (mágneses rezonancia) vizsgálattal figyelték az agy különböző részeinek aktivitását a nyelés előtti időszakban. Az eredmények megmutatták, hogy túlivásnál háromszor nagyobb erőfeszítésbe került a nyelés.

A kutatók úgy vélik, hogy az agykéreg lépéseket tesz, hogy felülírja a nyelési gátlást, így fordulhat elő a "többletivás".

Ne igyál hirtelen túl sok vizet!

Voltak olyan esetek, amikor maratoni futóknak azt tanácsolták, hogy nyugodtan igyanak minél több vizet. Mégis akadtak olyanok, akik belehaltak, amikor igényük felett fogyasztottak folyadékot.

Ha hirtelen túl sok folyadékot iszik valaki, akkor az levertséget, hányingert, rosszabb esetben  görcsöket okozhat, sőt kómához vezet. Ha pedig nem kezelik rövid időn belül, a baj halálos kimenetelű lehet.

Ilyenkor a szervezet nem képes az elektrolitokat olyan mértékben kiválasztani, mint ahogy a víz bekerül a szervezetbe. Túlhígul a vér, és ez a többletvíz a vérben utazva eléri a sejteket és az olyan szerveket, mint például az agy. Ez pedig már az egész szervezet működését felboríthatja.

Hogyan előzhető meg a vízmérgezés?

1. Edzés közben elektrolitokkal dúsított sportitalt fogyassz az elvesztett nátrium pótlására!

2. Testedzés alatt csak annyi vizet igyál, amennyit az izzadsággal elveszítesz!

3. Soha ne fogyassz óránként 8 dl folyadéknál többet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

4+1 ok, amiért a fokhagyma a legjobb barátod