Létrehozva: 2022.11.10.

A szinglik napjával elindul a karácsonyi akció-cunami

Jóval a Black Friday előtt tartják a világ legnagyobb internetes kereskedelmi akcióját, ami kezdetben az emberi kapcsolatokról szólt, ma már az akciókról.

Kínában a 90-es évek óta rendezik meg az úgynevezett szinglik napját (Single’s Day). A ma már Double 11 névre hallgató ünnep hasonló átalakuláson ment át, mint például a Valentin-nap. Ezt érdemes tudni róla.

Eredetileg az egyedülálló férfiak napja volt

Az 1990-es évek elején 4 egyetemista fiú találtak ki az egyedülállók napját, ami azért épp november 11-én van, mert a sok egyes (11.11.) első ránézésre egy csapat egyedülállóra emlékeztet. Ekkor még Bachelors’ Day-nek, azaz agglegények napjának hívták. Később ezen a napon bulikat is szerveztek az egyetemeken, ahol az egyedülállók ismerkedhettek, így lett november 11.-e Single’s Day, vagyis a szinglik napja.

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Egy másik elmélet

Egy másik történet szerint Mu Guuang Kun az egyedülállók napjának ötletgazdája, akinek barátnője rákban halt meg. A fiú elhunyt kedvese születésnapján gyertyát tett a háztetőkre, hogy így emlékezzen. A kezdeményezéshez néhány év múlva már egész Kína csatlakozott. Így lett november 11-éből az egyedülállók napja, ami ma már nem más, mint egy óriási shopping-ünnep.

Ma már a legtöbben Double11-nek hívják

A szingliségről a vásárlásra először 2009-ben terelődött át az emberek figyelme, amikor egy itthon is népszerű webshop hatalmas akciókat hirdetett meg a weboldalán ezen a napon. 2012-ben pedig levédették a Double 11 kifejezést, és azóta ezen a néven futnak az „egyedülállók napi” akcióik.

Itthon is egyre népszerűbb

Mivel az internetnek köszönhetően ma már nincsenek korlátok: gyakorlatilag bármelyik országból vásárolhatunk bármit. A szinglik napján a legolcsóbban például az ötlet- és névgazda Alibabán, ahol akár 70%-os kedvezménnyel juthatunk hozzá a kinézett termékekhez. De vásárlás közben nem árt némi elővigyázatosság, főleg, ha az EU-n kívülről vásárolunk.

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Hasznos tanácsok szinglik napi vásárláshoz

  • Tartsuk észben, hogy a külföldről rendelt csomag nem napok alatt érkezik meg, az átfutási idő legalább 6-8 hét, tehát karácsonyra nem biztos, hogy lesz itt.
  • Változtak a vám- és áfafizetés szabályai. Aki az EU-n kívülről rendel bármit, annak 150 eurónál alacsonyabb értékű áru után áfát kell fizetni, efölött pedig vámot és áfát is.
  • A legtöbb termékből az ilyen akciókon darabszám-korlátozás van, ezért nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást.
  • Mindig pontosan tüntessük fel a szállítási címünket és telefonszámunkat a rendeléskor, hogy biztosan meg is érkezzen hozzánk a csomag.
  • Az ingyenes szállítással rendelt áruk érkeznek meg mindig a legkésőbb, a futárcéggel rendeltek pedig általában a leghamarabb.

 

origo.hu

Ádám Martin magyar válogatott csatár legjobb mémek

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

magyarnemzet.hu

Hiába lesz hét képviselője a Tisza Pártnak az EU-ban, az emberek egyiküket sem ismerik + videó

metropol.hu

Teljesen összeomlott Ben Affleck, máris másnál vigasztalódik

hirtv.hu

Ha Scholz azt hitte, hogy elkerülheti a számonkérést, akkor nagyot tévedett

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

mindmegette.hu

Ezzel etetik a szurkolókat a németországi stadionbüfékben

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Ma szavaz az ország, a tét minden eddiginél nagyobb: háború vagy béke?

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Te nyerted meg a 2,7 milliárd forintot? Ezek az ötöslottó nyerőszámai

MANI

Kiderült, kinek a pénzére utaznak a kiberbűnözők - meglepő, de nem az idősekére!

MANI

Fontos határidő jár le: eddig van idő nyilatkozni!

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!