Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.06.26.

Erről ismerni fel a rossz dinnyét

Elkezdődött az idei dinnyeszezon, így görög és sárga is található a polcokon. Van néhány tippünk azoknak, akik kevésbé szerencsés kézzel szoktak választani belőlük.

Nincs annál kellemetlenebb, mikor a megvett, lehűtött dinnyét felvágva a tökhöz hasonló, poshadt húsú szeleteket kell a tányérra tenni. A sárgadinnyénél gyakori, hogy túl vagy alul érett darabok kerülnek a kosárba, de ízetlent sem nehéz venni. Mivel manapság már nem lékelnek, nem árt néhány fortély, hogy ne járjunk így.

Erre kell figyelni sárgadinnye vásárláskor
Fotó: Shutterstock

Hogyan válasszunk sárgadinnyét?

Sárgadinnye vásárlásakor leginkább a szaglásunkra kell hagyatkoznunk, ugyanis a méret nem jelzi az érettséget. A sárgadinnye mérete a termőhelyre, illetve édességére utalhat. Jobb körülmények között ugyanis nagyobbra nő az adott fajtájú dinnye, illetve a sárgadinnyére is érvényes az a szabály, hogy minél nagyobb, annál ízletesebb.

Választás előtt mindenképpen szagoljuk meg a dinnye kocsánnyal szembeni végét. A kellemes aroma kívülről is érezhető. Az illat nélküli dinnyét régen, illetve éretlenül szedték le – ne válasszuk. A túlságosan erős, savanykásba hajló illat a túlérettség jele – hívja fel a figyelmet a Nébih. Azt sem árt tudni, hogy a méretéhez képest nehéz dinnye frissen szedett. Kerüljük a sérült, megnyomódott, vizenyősen foltosodott héjú dinnyét.

A kiválasztás másik jó módszere, ha a dinnyét kissé megnyomjuk ott, ahol az inda levált róla, mivel ez a legkényesebb felülete. Amennyiben a héja puha, akkor már belül poshadt, ha kemény, akkor ezen a ponton szagoljuk meg. Ha az inda rajta van a dinnyén, ez egyértelmű jele annak, hogy éretlenül szakították le, ugyancsak válasszunk másikat.

Erre érdemes figyelni görögdinnye vásárláskor
Fotó: Pixabay

Mit érdemes megnézni egy görögdinnyén vásárlás előtt?

Sok más gyümölcshöz hasonlóan a görögdinnyének is több típusa és jó néhány különböző fajtája van. Mindegyiknek kicsit mások a tulajdonságai, de szerencsére akad néhány közös pont, ami segít elkerülni a kásás vásárt. Ha nem féldinnyét vennénk, hanem egészet, fizetés előtt finoman ütögessük meg a felszínét. Egy finom, érett, ropogós húsú dinnye tenyérrel megütve labdapattogáshoz hasonló hangot ad ki. Ha a hang, amit hallunk mélyebb, medicinlabda pattogáshoz hasonlít, akkor a dinnye omlósabb, kásásabb húsú.

A hangon kívül ott vannak még az árulkodó csíkok. Érdemes csíkos dinnyét venni, mert ezek között általában kevesebb az íztelen. Minél kevesebb a zöld és minél több a sárga szín a világos csíkban, annál érettebb a dinnye. Viszont az igaz, hogy a sötétzöld, fekete héjúnak vékonyabb a héja, így kedvezőbb az ár/érték aránya.

A gyümölcs héja és szára is segíthet a választásban. Jó jel, ha a szár, a szár környéke és az ezekkel ellentétes pont is száraz. Ez általában azt jelenti, hogy a dinnye érése befejeződött. Az is jó jel, ha a dinnye héján -főként a csíkos fajtánál- hegek, forradások, száraznak látszó pörsenések vannak. Ezek a cukorfok emelkedésre utalnak, vagyis amelyik dinnye nem hibátlan héjú, az valószínűleg édesebb.

Végül pedig a dinnye hasára érdemes vetni egy pillantást. A gyümölcs alján, ahol betakarítás előtt a földdel érintkezett kell lennie egy sárgás foltnak. A folt nagysága fogja meghatározni az érettségét: minél nagyobb a folt, annál többet hagyták érni, vagyis annál érettebb.

origo.hu

Puccs Zelenszkij ellen, két ukrán ezredes is a lázadók között

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Mágneses vihar: reagált a Budapest Airport, kiderült, lesznek-e járatkésések a ferihegyi repülőtéren

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal