Létrehozva: 2020.04.20.

Új támogatásokat jelentett be a jegybank

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá (nhp hajrá) konstrukció – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank hétfőn.

Szerző M.M.

A hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető, 1500 milliárd forintnyi, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású forrás az eddigieknél szélesebb körben használható, elősegítve a koronavírus gazdasági hatásainak átvészelését, a kkv-k megerősödését és további növekedését.

A növekedési hitelprogram (nhp) az elmúlt 7 évben közel 50 ezer mikro-, kis és középvállalkozás számára biztosított kedvező és kiszámítható kamatozású forrást, ezáltal kiemelkedő szerepet játszott a kkv-szektor hitelezésének beindításában és felfuttatásában – olvasható a tájékoztatóban.

Az MNB szerint a vállalatok megváltozott finanszírozási igényeihez igazodó nhp hajrá az elkövetkező időszakban újra kiemelt szerepet kaphat a vállalati hitelezésben, valamint újra az egyik legfontosabb forrása lehet a gazdasági növekedésnek.

Az új konstrukció a legfontosabb paraméterei, így a kamat mértéke és a lebonyolítás módja tekintetében megegyezik az nhp korábbi szakaszaival és a megszűnő nhp fix konstrukcióval. Továbbra is elérhetők lesznek beruházási hitelek – ideértve a lízinget is -, azonban bővül ezek felhasználásának köre.

Emellett a maximális futamidő 20 évben történő meghatározása az elhúzódó és lassabban megtérülő beruházások finanszírozását is lehetővé teszi. Tekintettel a beruházások esetlegesen hosszabbra nyúló kivitelezési idejére, a hitelek lehívására a szerződéskötést követő 3 éven belül van lehetőség, ami további könnyítést jelent az nhp korábbi szakaszaihoz képest – írja az MNB.

Részletezik, a munkahelyek és termelési kapacitások megtartása, valamint a vállalatok likviditásának biztosítása érdekében lehetőség lesz újra forgóeszközhitelek felvételére, lényegében szabad felhasználási lehetőséggel. A forrás így felhasználható vevőkövetelés- és készletfinanszírozáson túl a munkaerőköltség fedezésére, továbbá előfinanszírozhatók EU-s támogatások is, legfeljebb hároméves futamidő mellett. Az adósságszolgálat mérséklése céljából kiválthatók korábban nem az nhp keretében felvett hitelek is, amennyiben azok célja az nhp hajrában engedélyezett hitelcélokkal összhangban van.

Kiemelték, a minimális hitelösszeg 1 millió forintra csökkent, így a mikrovállalkozások forráshoz jutásában továbbra is fontos szerepet tölthet be a program. Az egy kkv által elérhető maximális hitelösszeg 20 milliárd forint, ami a kkv-szektor nagyobb szereplői stabilitásának megőrzését segíti elő.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

life.hu

Három gyerek, egy férj és rengeteg humor: betekintés Petrik Csenge tiktoker igazi életébe

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Erdei Zsolt is beszállt Hajdú Péter és NoÁr „háborújába”

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal