Létrehozva: 2019.05.13.

"Varázslatos" kampány vezeti fel a vívó-vb-t

Kevesebb mint 70 nap van hátra a budapesti FIE olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságig, ennek megfelelõen az esemény kampánya is egyre magasabb sebességre kapcsol.

Az óriásplakátok főszereplői a párbajtőrözők, Rédli András és Somfai Péter lesznek, a kampányfilmben pedig 2017 egyéni világbajnoka, a kardozó Szatmári András kerül a középpontba.

 

A 2013-as felnőtt világbajnokság egyik meglepetésembere volt az akkor alig 20 éves Szatmári András. Kardvívónk a budapesti vébén szerepelt először felnőtt világversenyen és egyéniben a legjobb nyolc közé jutott, ráadásul az elődöntőben csak egy tussal kapott ki a későbbi ezüstérmes orosz Nyikolaj Kovaljovtól.

"Keserű érzésem volt a legvégén, de utólag visszagondolva természetesen gyönyörű, meghatározó emlék az akkori budapesti világbajnokság. A verseny után rengeteg gratulációt kaptam, kikiáltottak a következő Szilágyi Áronnak és kész tényként kezelték, hogy Rióban már nyerem az olimpiát. Sajnos kicsit el is szálltam ettől, a következő években nem úgy jöttek az eredmények, ahogy szerettem volna, de tanultam a dologból, alázatosabb lettem, ennek is köszönhető, hogy 2017-ben sikerült egyéni vb-aranyat nyernem" - mondta a 26 éves versenyző, aki nagyon várja az újabb budapesti vívó-vb-t, a szezon legfontosabb feladatának pedig az olimpiai kvóta megszerzését tartja a férfi kardcsapat tagjaként.

 

"Sokan szurkolnak majd nekünk a nyári vébén a BOK-csarnokban, de biztos vagyok benne, hogy meg fogunk tudni felelni az elvárásoknak"

- tette hozzá Szatmári András, aki a múlt héten két éjszakát is forgatással töltött, ugyanis ő lesz a világbajnokságot felvezető kampányfilm főszereplője.

A kampányfilmre, amiben az egyéni világbajnok kardozó szerepel, néhány hetet még várni kell, a világbajnokság plakátjai azonban már kész vannak. A képen két kiváló párbajtőrözőnk, Rédli András és Somfai Péter “bűvészkedik” a páston. Előbbi még Szatmári Andrásnál is szebb eredményt ért el a 2013-as vébén, hiszen Imre Géza, Boczkó Gábor és Szényi Péter csapattársaként aranyérmet szerzett hazai közönség előtt.

 

"Mint állandó befejező ember bízom benne, hogy idén is tagja leszek a csapatnak, nem is tudom, hogy mikor maradtam ki utoljára. Az biztos, hogy jó formában vannak a fiatalok is, kíváncsian várom, hogy mire lehetünk képesek az idén. Úgy gondolom, hogy hazai közönség előtt a férfi párbajtőrcsapatnak ismét lehet esélye az aranyéremre, abban pedig biztos vagyok, hogy helyünk lesz a tokiói olimpián is" - mondta a kvalifikációs szezon kezdetén az olimpiai bronzérmes Rédli András.

 

Találónak tartja a "a kind of magic", vagyis magyarul az "egy csipetnyi varázslat" szlogent, erről beszélt a kampányképek fotózásán másik riói bronzérmes párbajtőrvívónk, Somfai Péter.

 

"A vívás az egy olyan érdekes sportág, amelyben a felkészültség mellett a szerencsének és a napi formának döntő jelentősége van. Ezeknek a meglétét nevezhetjük varázslatnak is. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha ezt a "varázslatot" meg tudjuk teremteni a páston" - mondta Somfai Péter, aki hozzátette, szeret itthon vívni, pedig hazai versenyein kritikus szemmel nézik asszóit saját tanítványai is.

 

A férfi párbajtőrözők programja a budapesti világbajnokságon:

  • Július 16.: férfi párbajtőr egyéni, selejtezők
  • Július 19.: férfi párbajtőr egyéni, 64-es tábla, döntő
  • Július 21.: férfi párbajtőrcsapat, selejtezők a negyeddöntőkig, helyosztók a 9-16. helyért
  • Július 22.: férfi párbajtőrcsapat, az 1-8. helyért
  •  

    A szervezők a július 15-23. között megrendezésre kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság minden döntős versenynapjára 5-6 ezer szurkolót, az eseményre összesen közel 30 ezer nézőt várnak. A jegyek az vb-re már megvásárolhatók a www.2019budapest.com oldalon keresztül. A selejtezőkre a belépők egységára 1000, a döntőkre 3000-4500 forint.

    origo.hu

    Képeken az utolsó másodperces BL-dráma, hőssé vált az ETO kapusa - galéria

    ripost.hu

    Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

    borsonline.hu

    Kegyetlen zivatarok törnek ki, még jégeső is jöhet

    vg.hu

    Békemenet 2024: Hajdú B. Istvántól és a Tankcsapdától is idézett a miniszterelnök

    ripost.hu

    Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

    vg.hu

    Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

    ripost.hu

    A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

    astronet.hu

    Heti szerelmi horoszkóp 2024. június 1-7.: Pörgős hétvége után új lehetőségek

    ripost.hu

    Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

    ripost.hu

    A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

    ripost.hu

    "Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Te nyerted meg a 2,7 milliárd forintot? Ezek az ötöslottó nyerőszámai

    MANI

    Kiderült, kinek a pénzére utaznak a kiberbűnözők - meglepő, de nem az idősekére!

    MANI

    Fontos határidő jár le: eddig van idő nyilatkozni!

    MANI

    Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!