Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2022.12.18.

Jónak lenni jó! különleges relikviák a közmédia kampányában

A különleges tárgyak többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megtekinteni.

Novák Katalin köztársasági elnök egy általa kötött sállal járul hozzá jótékonysági akcióhoz. A Győri Nemzeti Színház az Oliver című produkció utolsó elődására szóló két VIP-páholyt, valamint a színház épületében zajló exkluzív kulisszajárást ajánlott fel, míg a Magyar Batthyány Alapítvány pénzügyi támogatással segíti a MVGYOSZ munkáját.
A műsorban elhangzott, hogy az Aranybulla televízióssorozat-változatát december 25. és 30. között vetíti a Duna televízió, esténként 20 órától. A produkció a filmben szereplő, két megszentelt oroszlános zászlóval és egy különleges ólomkatonával segíti a Jónak lenni jó! kampányát.
A Béres Alapítvány idén is beszáll a jótékonysági akcióba, Béres József, a Béres Csepp feltalálójának kutatási naplójából való saját kezű jegyzetének felajánlásával.
Béres Klára, az alapítvány elnöke a műsorban elmondta: idén ünnepli a Béres Csepp ötvenedik évfordulóját, ezért egy olyan tárgyat ajánlottak fel, amely kötődik a jubileumhoz. Béres József naplójegyzete a tudós saját kezű hiteles aláírásával 1978-ban íródott, ekkor került először forgalomba a magyar humángyógyászati készítmény. Béres József olyan különleges ember volt, aki az életét mások szolgálatába állította - hangsúlyozta az alapítvány elnöke.
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós nevében a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ a Szojuz 36 űrhajó indítókulcsának sorszámozott, eredeti hiteles másolatával és az űrhajós által aláírt és hitelesített okirattal csatlakozott a kezdeményezéshez.
Farkas Bertalan a műsorban elmondta, hogy annak idején Szojuz űrhajót a mérnökök indították el a most felajánlott kulcs eredeti változatával. Balázs Virág, a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ vezetője arról beszélt, hogy a központban az innovatív technológiákat mutatják be gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A gyerekek a technikai tudáson kívül robotokkal, VR-szemüveggel vagy a 3D-s nyomtatással is megismerkedhetnek. Januártól téli tábort indítanak Farkas Bertalan közreműködésével, aki a foglalkozások keretében különféle űrrel kapcsolatos tevékenységeket végez majd a gyerekekkel - mondta.
Andrea Bocelli világhírű olasz tenorista a Jónak lenni jó! jótékonysági akciónak küldött levélben köszöntötte a nézőket. Bocelli mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy soha ne felejtsük el gyermekkorunk tisztalelkűségét, és ezt ne csak karácsony ünnepén idézzük fel, hanem a hétköznapokon is. Az adománygyűjtő kampány részére Andrea Bocelli személyes ajándéka két, kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvalbum a világhírű tenor saját kezű dedikálásával.
A Jónak lenni jó! jótékonysági akció minden évben az adományvonalra érkező támogatások mellett ismert emberek, szervezetek által felajánlott különleges relikviák eladásával, árverezésével is gyarapítja a támogatott szervezetnek gyűjtött összeget.
A különleges tárgyak többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megtekinteni, a vásárlás menetéről a [email protected] e-mail-címen lehet tájékozódni. Néhány különleges tárgyat pedig a közmédia vasárnapi egész napos műsorfolyamában bocsátanak árverésre.
Az MVGYOSZ tevékenységét bárki segítheti, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával vagy SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. Az adományok minden esetben a kedvezményezett szervezet számlaszámán jelennek meg, a közmédia pedig követi az adományok útját, hogy hitelesen közvetítsen az akció által elért eredményről.
A közmédia célja, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel évről évre egy jó és nemes ügy mellé álljon. A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt tíz évben több mint kétmilliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez.

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-