Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.30.

Kiderült: különösen veszélyes a gyerekek egészségére az okostelefon

Aggasztó eredményre jutottak egy kutatás során. A telefon komoly károkat okozhat a kicsik szervezetében.

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy azok a gyerekek, akik túlságosan gyakran és hosszan használják az okostelefont, kancsallá válhatnak. A szöuli szakértők összefüggést kerestek a szemproblémák és a telefonok használata között, és nem is kellett sokat keresniük. Azt a következtetést vonták ugyanis le, hogy azok a gyerekek, akik  4-8 órát játszanak a telefonnal, nagyobb valószínűséggel fognak a szemtengelyferdüléssel küszködni.

A probléma oka alapvetően az, hogy általában ezeket a készülékeket a használók közel tartják az arcukhoz, ezzel pedig arra késztetik szemüket, hogy egy közeli pontra fókuszáljanak, méghozzá hosszan. A tanulmány szerint telefonnal töltött idő irreálisnak tűnhet, de sajnos nem az. Felmérések korábban már megállapították, hogy a nők nagyjából 10, a férfiak pedig mintegy 8 órát foglalkoznak a telefonjukkal átlagosan naponta. Ebbe az időbe beletartozik persze az is, amikor csak néha-néha ránézünk egy sms vagy valamilyen hír elolvasása miatt. A gyerekek kapcsán ugyanakkor egyre inkább elfogadott, hogy este a telefonnal játszhassanak. Szakértők viszont napi 30 perc körül húzták meg a határt - legföljebb ennyi időt babrálhat naponta telefonján a gyerek úgy, hogy ne károsodjon a szeme.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-