LOVE

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.20.

Elárulta a szerelme, mekkora rosszfiú Veréb Tamás

A színész sokáig mindenkinek meg akart felelni. Ez ma már nincs így; Veréb Tamás változtatott az életén, és sokszor elgondolkodik azon, hogy milyen nehéz kitörni a skatulyából.

Nem meglepő, hogy egy olyan kiállításon találkoztunk a színésszel és a kedvesével, ahol a határok feszegetése és a kemény, fontos üzenetek közvetítése a téma. Veréb Tamás és a párja, Koltai Vivien színésznő a lázadó brit falfirkász, Banksy műveit nézték meg.

„A művész nagy példaképe az egyik barátomnak, aki maga is szokott graffitiket készíteni, ezért nem is árulom el, ki az” – kezdte nevetve a színész a hot! magazinnak. „De a viccet félretéve, szerintem az ilyenfajta lázadás mindig nagyon jó és fontos dolog. Viszont nem vagyok híve annak, hogy mindennek ellen kell állni; én szeretem betartani azokat a szabályokat, amiket érdemes betartani a világban.”

hot feltöltés Veréb Tamás és Koltai Vivien arról, hogy Tamás mennyire rosszfiú, stb.  RIPOST
Veréb Tamás már lenyugodott (Fotó: Szabolcs László / hot magazin)

Tamás és Vivi igen harmonikusan élnek. Erről a férfi nemrég azt mondta: ez részben annak köszönhető, hogy ő maga megnyugodott. Ez persze nem jelenti azt, hogy otthon ne feszegetné a határokat.

Betartja a szabályokat, de pont annyira lázadó, amennyire kell. Csak annyira rosszfiú, amennyire még belefér 

– árulta el a szerelméről Vivi.

Szépen összecseng a csínytevés és a beszélgetés helyszíne, hiszen sokszor előfordul, hogy például egy gyermek a falra firkál. Bár a színészpárnak még nincs gyermeke, véleményük azért van a témában.

hot feltöltés Veréb Tamás és Koltai Vivien arról, hogy Tamás mennyire rosszfiú, stb.  RIPOST
Vivi és Tamás imádják egymást (hot! magazin archív)

„Fontos, hogy mit rajzol a gyerek a falra. Mivel mindketten művészek vagyunk, biztos vagyok benne, hogy ha a gyerekünk alkot valamit, akkor megértésre talál majd. Ha értékes az az alkotás, akkor nem kell érte leszidni” – fejtette ki Tamás.

Szerintem mindig a cél a fontos – vette át a szót Vivi. „Ha az a célja, hogy nekünk okozzon vele örömet, akkor szeretettel fogadjuk.”

„És pontosan ezért szeretlek!” – szakította félbe a párja. 

Mert te vagy a finom, női, érzékeny oldala a családunknak, akinek ez jut eszébe, én meg már rögtön azon gondolkodom, hogy tehetséges lesz-e az a gyerek!

 

 

origo.hu

Ezt a szívdöglesztően szexi nőt volt képes elhagyni a Real Madrid egykori játékosa - galéria

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

borsonline.hu

"Végtelenül izgalmas" - világsztár posztolt Budapestről, el van ájulva a várostól

magyarnemzet.hu

1700 ukrán menekültet kilakoltatnak, hogy helyet csináljanak afgán, szíriai és török migránsoknak

metropol.hu

Botrány Liverpoolban, megjött az edző, máris kiakadt Szoboszlai csapattársa

mandiner.hu

George Clooney halálos fenyegetést kapott Oroszországból – méghozzá nem is akárkitől

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. június 3.: a Kos szerencsés, a Skorpió szinte belelát a másik lelkébe

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai Pál után; megszólalt a mellőzött hátvéd

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Így romantikázik Olaszországban Kucsera Gábor és Tápai Szabina

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

„Rebe kap egy öcsikét” – Nagy bejelentést tett Young G Béci

LOVE

"Én nem a BKV-n akarom megtalálni a Nagy Ő-t"– elkerüli a szerelem a dúsgazdag magyar realitysztárt

LOVE

"Olyan hihetetlen!" Az anyaság csodájáról mesélt Shane Tusup menyasszonya

LOVE

Itt a vége: 25 év házasság után újabb sztárpár dobta be a törölközőt

LOVE

„A legjobb dolog a világon” – Édesen bújik apukájához Puskás-Dallos Bogi fia - Fotó

LOVE

Jákob Zoltán szívügyeiről vallott