Létrehozva: 2023.03.16.
Módosítva: 2023.03.16.

Rum és bimbózó szerelem: Csuti először mesélt új kedveséről

Az üzletember egzotikus utazásra repítette a gyönyörű Biankát.

Szerző Doris

Romantikus dominikai utazásra vitte a kedvesét Csuti. Az élményeikről elsőként a hot!-nak mesélt, és azt is elárulta, hogyan sikerült meghódítania a gyönyörű fitneszedzőt.

Fotó: Markovics Gábor

 A szerelmesek nagy várakozással indultak neki az egzotikus útnak, amely komoly próbája is egy néhány hónapos kapcsolatnak. Az udvarláson túl itt már olyan helyzetek is adódhatnak, amelyekben még jobban megismerik egymást, még jobban kipróbálhatják, mennyire illenek össze. Aggodalomra azonban semmi ok! Csuti a karibi nyárból adott interjút a hot!-nak.

"Nagyon jól érezzük magunkat! Az ideutazás is rendben zajlott, jókat nevettünk végig, pedig már az elején azzal indítottunk, hogy túlsúlyos volt mindkét bőröndünk. Nem aggódtunk, hanem nekiálltunk szelektálni a ruháinkat. Az utazás jó alkalom arra, hogy jobban megismerjük egymást, hiszen a hétköznapokon túl újabb élethelyzetekben találhatjuk magunkat. Lazán, egymás kezét fogva és mosolyogva vesszük az akadályokat" – kezdte vidáman.


Az üzletemberre azonnal hatással volt Bianka személyisége, amely aktivitásra késztette.

"Sokáig ismerkedtünk. Hihetetlenül tetszett Bianka, az eddig megszokott kommunikáció eszközeivel udvaroltam neki, de hamar szembesültem azzal, hogy ő máshogy működik. Előfordult, hogy üzentem neki reggel, és egy napig nem válaszolt. Imponáló volt, hogy küzdenem kellett ezért a kapcsolatért. Tetszett benne az is, hogy nem dob el mindent azonnal, ha keresem. Elfoglalt ő is, fitneszedző, a diplomája megszerzése után pedig vezetést és szervezést tanul mesterfokon. Szeretem, ha egy nő okos, számomra fontosak az ő céljai is. A lehető legjobb tudásom szerint támogatom, szoktunk együtt tanulni. Figyelünk a másikra, és támogatjuk egymást minden téren. Csak néhány hónapja vagyunk együtt, de mindent simán megoldunk, mert sokat beszélgetünk. Dominikán a hotelnek egy csendes részén vagyunk, ahol a programok mellett áldozhatunk a romantikának is" mesélte.

A páros egyaránt élvezi az aktív és a pihenős programokat. Hihetetlen élményekben volt részük a karibi paradicsomban.

"Ahogy megérkeztünk, megtanultuk, hogy semmin sem érdemes aggódni, mindenre megoldás a helyi „vitaminként” kínált rum. Itt egy aranyszabály létezik: el kell lazulni. Ha probléma van, igyál meg egy rumot, majd még egyet. A helyi magyar idegenvezetőnek, Südi Sanyinak sokat köszönhetünk. Azt szokta mondani, hogy ha továbbra is gond van, hívjam fel őt, hoz még rumot, és együtt megoldjuk. Nagy segítségünkre van, ha például nem működik a szobakártyánk vagy az áramelosztó, amit hoztunk, és elképesztő programokra visz. Nélküle nem jutottunk volna el a bálnalesre, ami életem élménye volt, vagy a festői Saona szigetére, vagy éppen édesvizű vízesésekhez. Biankával azt is élvezzük, amikor magunk vagyunk, bulizás helyett inkább pihenünk. Egyre szorosabb a kapcsolatunk, de nem sietünk el semmit. A gyerekeimmel még nem találkozott, fokozatosan haladunk" – tette hozzá.

Fotó: hot!

További exkluzív fotók és részletek a csütörtökön megjelenő hot!-ban.

 

origo.hu

Hiába a nagyobb Eb-keret, nehéz döntés vár Marco Rossira

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

borsonline.hu

Óriási a felháborodás emiatt a reklám miatt, már több mint egymillióan látták

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka