Létrehozva: 2022.10.28.
Módosítva: 2022.10.28.

Vastag Csaba leszámolt a vadóc életvitellel

Vastag Csaba maga is elismeri, hogy komoly változáson ment keresztül az elmúlt egy évben.

Szerző Ripost

A negyvenéves énekes szerda este vehette át a Just Clear Awards díjátadó gálán az év legfittebb férfi előadójának járó elismerést. Nem véletlenül, hiszen Csaba látványos változáson ment át az elmúlt egy évben. Ezt az eredményt pedig fiatal menyasszonyának, Evelinnek köszönheti, aki minden értelemben jó útra terelte őt.

Fotó: Szabolcs László / Bors

Száz embernek is eleget buliztam”

"Valójában a tudatos életmódváltásról a megismerkedésünk óta beszélhetünk. De ez sem leginkább a fittségről szól, inkább a fittség elrontására szolgáló dolgok és tevékenységek elhagyásáról, ha diplomatikusan akarok fogalmazni" - kezdte a Borsnak Csaba, aki ma már nem a szórakozóhelyeket járja egy-egy koncert után, hanem siet haza, hogy szerelmével bekuckózhasson.

"Lényegében nem járunk el bulizni. A magam részéről szerintem meg is elégeltem a szórakozást. Most nem azzal foglalkozom, hogy fakultatíve leigyam magam a sárga földig. Inkább egymásnak és a családunknak szenteljük az időnket. Volt olyan korszaka az életemnek, amit nagyon nem lehetett higgadtnak nevezni."

Mondjuk úgy, hogy annyit szórakoztam, amennyi száz másik embernek is elég lett volna.

"Evelin mellett lenyugodtam. Ő az, aki az energiáimat más irányba fordította és áthelyezte bennem a prioritásokat" - mondta a Borsnak kedvesét ölelve a 40 éves énekes.

Fotó: Szabolcs László / Bors

"Megedződtem mellette”

Evelin nem tagadja, hogy kicsit tartott Csabától, amikor elkezdett neki udvarolni, de mára minden kételye eloszlott.

"Eleinte nagyon furcsa volt nekem mindaz, ami Csabit körülveszi és nehezen is szoktam hozzá. De lassan egy éve együtt vagyunk és megedződtem mellette. Nagyon várom az életünk összes hátralévő részét" - mesélte a fiatal lány, aki kisebb csodát tett az énekes finoman szólva vehemens rajongótáborával is, hiszen a főként csajokból álló fanok eddig szinte hajtóvadászatot indítottak mindenki ellen, akivel kedvencüknek „dolga” akadt. Erről Csaba mesélt munkatársunknak a gálán. 

Fotó: Szabolcs László / Bors

Mellette váltam felnőtt nővé”

"Evelin a várakozásokkal és a hiedelmekkel ellentétben nagyon jó kapcsolatot ápol a rajongótáborom tagjaival, aminek ugye a hetven százaléka hölgy. Sőt, ő talán még jobb fej is velük, mint én. Barátságokat ápol és minden fórumon tartja velük a kapcsolatot, ami szerintem példaértékű" - kacsintott össze szerelmével Vastag Csaba.

Természetesen nem csak Evelin hozott komoly változásokat az énekes életébe, de ez fordítva is így van. A fiatal lány, azt mondja, Csaba mellett vált éretten gondolkodó, felnőtt nővé.

"Rengeteget változtam, mióta együtt vagyunk Csabival. A közeli barátaim is elmondják, hogy 180 fokos fordulatot vettem, már nem vagyok meggondolatlan. Látják, hogy révbe értem. Nem az a bohókás lány vagyok, aki eddig, hanem sokkal tudatosabb."

Döntésképesebb tudok lenni azáltal, hogy ilyen érett férfi van mellettem 

– nyilatkozta Evelin.

 

 

 

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ennél kínosabb bakit aligha hozott még össze rövid politikai pályafutása alatt + videó

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka