Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.06.17.
Módosítva: 2022.06.17.

Nagy lépés közeleg Gáspár Evelin életében: Jöhet a lánykérés

Kettős ünnepet ült a Gáspár család. Evelin 28 éves lett, a szülők pedig áldásukat adták a kapcsolatára.

Szerző Maca néni

Gáspár Evelin egy sokat sejtető posztban köszönte meg szüleinek a szerdán megtartott születésnapi buliját, ami egyben első évforduló is volt, hiszen éppen egy éve ismerkedett meg Attilával, aki visszaadta az őszinte szerelembe vetett hitét.  

Fotó: Instagram

A 28 éves híresség bejegyzéséből az is kiderült, hogy a bulin történt meg a „nagy családi bemutató”, vagyis a szülők most először beszéltek komolyabban a férfival, aki elrabolta elsőszülött lányuk szívét. 

Gáspár Győző a Ripost-nak mesélt a találkozásról, ami fontos mérföldkő volt ahhoz, hogy Attila bekerülhessen a Gáspárok közé  és úgy tekintsenek rá, mint teljes jogú családtagra. Evelin óvatos volt Attilával kapcsolatban, hiszen korábban volt néhány rossz választása. Persze, láttuk már Attilát korábban és váltottunk már vele pár szót, de ez a családi esemény volt az első, amit együtt ünnepeltünk és meg kell mondjam, nagyon meg is kedveltem a srácot. Nálunk, romáknál nagyon fontos a bemutatás és ez most jól is sikerült. Evelin most remekül választott, így meg is nyugodtam a sorsa felől. Nem akarok semmit elkiabálni és ez abszolút az ő dolguk, de úgy érzem, hogy jöhet a következő lépés, vagyis a kikérés... – utalt az esetleges lánykérésre a családfő

Fotó: TV2

Megkerestük Bea asszonyt is, aki röviden ugyan, de hasonló jókat mesélt a találkozásról. „Nagyon jó kis buli volt és örülök, hogy Attila is velünk ünnepelte Evelin születésnapját. Minden a legnagyobb rendben van köztük és ez a legfontosabb. Jobban nem is alakulhatott volna a dolog...” – jelentette ki Bea

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka