Létrehozva: 2019.05.27.

Mindenki gratulált, hatalmas örömhírt jelentett be Kárpáti Rebeka

A csinos mûsorvezetõ és kedvese hosszú idõ után hozta meg ezt a döntést.

Komoly döntést hozott Kárpáti Rebeka, ugyanis hosszú idő után végre összebútorozott kedvesével, Völgyi Dániellel. Bár a szerelmesek már korábban is gondolkoztak a közös lakáson, eddig nem volt rá lehetőségük, hiszen amíg a műsorvezető Budapesten dolgozott, addig focista párja a győri csapatban játszott.

"Danival összeköltöztünk. Én egyébként az unokahúgommal lakom együtt Budapesten, de Dani eljött most Győrből.

Júliusban kezdődnek majd az átigazolások, és annak fejében, hogy melyik csapatnál folytatja, kiderül,  hogy hova megyünk mi is tovább

 - fogalmazott Rebeka.

origo.hu

Vezérkari főnök: A magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka