Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.30.

Nem semmi, ezt gondolja Som Lajos édesanyjáról Karda Bea!

Az énekesnõ és egykori anyósa közel ötven éve állnak igen szoros barátságban. Ezen sem a válás, sem pedig a zenész halála nem változtatott.

Imádja egymást Karda Bea és egykori anyósa, Margit néni! Bár az énekesnő több mint harminc éve elvált a tavaly elhunyt Som Lajostól, Margit nénivel fél évszázada tart a barátságuk.

"1971 óta ismerem az exanyósomat, a mi kapcsolatunk azóta tart. Szegény édesanyám tizenegy éve halt meg, azóta Margitka lett a pótanyukám. Mindig, mindennel fordulhatok hozzá. De van egy másik anyósom is, hiszen két éve férjnél vagyok. Marikával is ugyanolyan jó viszonyt ápolok. Szerencsére, bár közelednek a kilencvenhez, nagyon jó egészségnek örvendenek. Két csodálatos hölgy, akikkel remek a kapcsolatom" - mondta el a Borsnak az énekesnő. 

Karda Bea számára külön öröm, hogy anyósai egymással is nagyon jóban vannak, rendszeresen beszélnek telefonon és ha tehetik, összejárnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka