Létrehozva: 2016.06.08.

Nem hiszed el! Frigyre léptek a pucérkodó magyar celebek

Esküvõ lett a tavasszal kamerák elõtt kezdõdött románcból. Összeházasodott az Ádám keresi Évát elsõ álompárja.

"Josie nagyon romantikusan kérte meg a kezem. Elmentünk piknikezni, és a fűben ülve, egyszer csak előhúzta a kosár aljáról a gyűrűt, majd feltette a kérdést."

Azonnal igent mondtam.

- kezdte Petra, akit az Ádám keresi Évát című pucér reality-ből ismerhetünk.

A fiatalok motorcsónakkal érkeztek a szertartás helyszínére, és maga a ceremónia is egy hajón zajlott.

"Annyira megható volt az egész, hogy el is pityeredtem" - mesélte Petra, aki a Négy Esküvő című műsorban ment hozzá Josie-hoz.

Még több képért kattints a fotóra!

Az esküvő utáni buli sem volt mindennapi. Az ifjú pár és népes vendégseregük egy óbudai romkocsmában mulattak hajnalig.

Nagyon jól éreztük magunkat. Minden úgy sikerült, ahogy elterveztük. Életünk legszebb napja volt.

Ami a nászutat illeti, még nem voltak. De terveik szerint egy egzotikus szigetre utaznak, ahol akár meztelenül - ahogyan a pucér párkeresőben is - andaloghatnak majd a homokban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka