Létrehozva: 2015.07.01.

Hivatalos! Elválik Hollywood álompárja

Ahogy az sejthetõ volt, Ben Affleck és Jennifer Garner nem próbálkoznak tovább a házas élettel, és bejelentették a válásukat.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt bő egy hónapja, Ben Affleck és Jennifer Garner házassága ismét válságba került, de ebből a gödörből már nem együtt másznak ki. Tízedik házassági évfordulójuk után egy nappal bejelentették, hogy hivatalosan is elválnak. A közleményükből kiderül, hogy nagyon sokat gondolkodtak, de nem láttak más megoldást. Ez lesz a legjobb nekik, és a gyerekeiknek is.

Gyors menet lesz

A válási procedúrát már el is indították, és az ügyvédeik, valamint több gazdasági szakember is azon dolgozik, hogy miként lehet a leggyorsabban és a legkisebb konfliktussal véget vetni a házasságuknak.

A 43 milliárd forintra becsült közös vagyonukkal kapcsolatban állítólag már dűlőre jutottak, és miután Ben nem volt fukar az osztozkodásnál, Jen lemondott a havi nőtartásról is. Gyerektartást viszont majd kap, miután a három gyerek vele marad, de az Oscar-díjas színész-rendező is láthatja őket bármikor. Egyedül az ingatlanjaik okoznak kisebb gondot, mert mindketten ragaszkodnak mindhez.

Sokat küzdöttek

Az egykori álompárnak már több kapcsolati krízist is sikerült megoldania korábban. Ben munka-, alkohol- és szerencsejáték-függősége ugyanis gyakran vitákat szült köztük. Illetve sokak szerint Affleck-nek viszonya volt a Tolvajok városa forgatásán Blake Lively-val, ami érthetően szintén nem esett túl jól Garner lelkének.

Az elmúlt hónapokban pedig egyértelműen látszott, hogy az eddigieknél is komolyabb gondjaik vannak. Bár igyekeztek a világ megtévesztésével, nagyon senki nem hitte el nekik, hogy rendben van a házasságuk.

origo.hu

Rekordnézettséget hozott a magyar válogatott Eb-meccse

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

borsonline.hu

Így csókolja milliárdos üzletember párját Galambos Lajcsi lánya

mandiner.hu

A németek rettentően félnek a magyaroktól – és nem Szoboszlai Dominik miatt

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf az elődöntőbe sem jutott be az Eb nyitányán

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. június 17-23.: Gyújts gyertyát Szent Iván előestéjén

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Fotó buktatta le: Újra felszedte exét a TV2 műsorvezetője

LOVE

Erre a lányra cserélték Halastyák Fannit

LOVE

Palvin Barbi szívecskés fotóval árulta el, hatalmas az öröm

LOVE

Vastag Csaba felesége bevallotta: Ciki vagy nem, de én még sosem…

LOVE

Tisztességtelen ajánlatot kapott Schmuck Andor egy gyönyörű afrikai nőtől

LOVE

Elolvadunk: édes fotón Dér Heni kisbabája

LOVE

Barátnőjéről vallott a Kelemen Kabátban énekese

LOVE

Arcpirító szexbalesetéről vallott Schmuck Andor