Létrehozva: 2024.03.18.

VV Virág kezdi összeszedni magát, hajléktalannak segített

A valóságshow szereplővel kapcsolatban leginkább a botrányaira emlékszik az ember. Azonban úgy tűnik, VV Virág igyekszik túlnőni ezen, amit azzal is bizonyít, hogy nemrég egy hajléktalannak is felajánlotta a segítségét.

VV Virág az utóbbi időben botrányos viselkedése miatt került a figyelem középpontjába. Rendszeresen balhézott össze vőlegényével, sőt olyan pletykák is terjedtek, hogy többször is erőszakosan nyilvánultak meg egymás felé. A fiatal lány akkor tette fel az i-re a pontot, amikor párjával együtt, kikelve önmagából több százezres kárt okozott az albérletben a születésnapján.

VV Virág
VV Virágot sokan féltették önromboló viselkedése miatt. (Fotó: Instagram)

Virágot rajongói attól is féltették, hogy folyamatos züllött viselkedése és erőszakos kapcsolata miatt egy másik valóságshow szereplő, VV Fanni sorsára juthat.

Úgy tűnik, VV Virág a javulás útjára lépett

Azonban úgy látszik, a történtek felnyitották Virág szemét, aki az utóbbi időben több platformon is bebizonyította, hogy képes a javulásra. Az elmúlt időszakban nem lehetett látni semmi jelét annak, ami önromboló viselkedésére utalna, sőt...

A napokban Virág az Instagram-történetében elmesélte, hogy egy hajléktalannak sietett a segítségére. 

Találtam egy hajléktalan nénit, aki itt van az utcán. Megkérdezem tőle, hogy segíthetek neki, hozok neki takarót

– kezdte jó szándékkal a fiatal lány, aki ezután odament a hölgyhöz, és megkérdezte, mire lenne szüksége még a takaró mellé. A hölgy azt is elmondta, hogy a megállóban fog éjszakázni, így el is fogadta Virág segítségét.

„Egy órán belül tudok hozni önnek egy meleg takarót” – ígérte meg Virág, aki még élelmet is vitt az idős nőnek.

Ez talán az egyik jele lehet annak, hogy a botrányhős a változás útjára lépett, és igyekszik rendbe tenni az életét?

 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria