Létrehozva: 2024.02.21.
Módosítva: 2024.02.22.

Heller Tamás gyászol, legjobb barátját veszítette el

Óriási vesztesége érte a színészt. Heller Tamás legközelebbi barátját gyászolja, akivel 45 éve álltak szoros kapcsolatban.

Heller Tamás közel 45 évvel ezelőtt a munkának köszönhetően ismerte meg Kemény Kázmért. Idővel szoros barátokká váltak, és nem telt el úgy hét, hogy ne találkozzanak. Ha idejük nem engedte, valamelyiküknek mindig megcsörrent a telefonja, és érdeklődtek egymás hogyléte felől. 

Heller Tamás
Heller Tamás vasárnap, fél órával egy előadás előtt értesült barátja haláláról (Fotó: Dombóvári Tamás)

Vasárnap délelőtt azonban mindennek vége lett, Kazi – ahogy a művészvilágban ismerték – örökre lehunyta a szemét. Heller Tamás lapunknak árulta el, hogy mennyire megrázta a szomorú hír, pótolhatatlan barátot és kollégát veszített el a zenész személyében.

Annak idején sokat jártunk vidékre péntekenként lottóhúzásra. Mindketten benne voltunk a műsorban, onnan datálódik a mi barátságunk. Minden héten beszéltünk, ha nem személyesen, akkor telefonon."

Amikor nagyon beteg lett, nem engedte senkinek, hogy meglátogassák, csak egyedül nekem. Rajtam kívül Kovács Katival és Arató Andrissal is tartotta a kapcsolatot.

„Nem is olyan régen voltam nála, aztán úgy három héttel ezelőtt az üzente a családjával, azt szeretné, hogy úgy emlékezzek majd rá, amikor még jól volt és együtt kávéztunk nála, ezért többé ne menjek” – mesélte Tamás. „Tudtuk, hogy súlyos egészségügyi problémája van, és tisztában voltunk azzal, eljön az idő, amikor elveszítjük, de erre nem lehet felkészülni” – mondta szomorúan.

Heller Tamás és Kazi 45 éve voltak barátok (Fotó: Heller Tamás/Facebook)

Heller Tamás: „Éreztem, hogy baj van”

Van egy törvény a színházi világban, egy előadás előtt nem lehet felhívni a színészt rossz hírrel, hiszen nem lehet hatással a színpadi alakítására a lelki állapota, pláne egy haláleset után. Nincs jó pillanat egy ilyen szomorú információ megosztására…

Éppen Kispesten volt egy előadásom vasárnap, amikor megcsörrent a telefonom. 

„Éreztem, hogy nagy baj van. Kazi fia hívott telefonon, és tőle tudtam meg, hogy vasárnap délelőtt 10 óra után pár perccel elment. Előadás előtt fél órával kaptam ezt a szomorú hírt, még most sem tudom elhinni” – fűzte hozzá Heller Tamás.

Heller Tamas
Pótolhatatlan embert veszített el a színművész (Fotó: Sipeki Péter)

45 éves barátság fűzte Kazihoz

Tamás és Kazi a ’80-as években találkoztak először, lapunknak azt az időszakot is felidézte, és elmondta, milyen embernek tartotta barátját.

Fiatal korában kajakozott, úgy tudom, hétszeres magyar bajnok volt a sportágban. Először bőgőzött, később énekelt, majd zenekart is alapított. Először Pepsi, majd Canada Dry néven váltak ismertté. Évtizedeken keresztül kevés olyan nagyszabású bál volt Budapesten, ahol nem ők játszottak volna. A Váci és a Soroksári úton akkoriban is sok gyár volt, mindegyikben a rendezvényeken ők szórakoztatták a közönséget. A kor legnépszerűbb művészeivel dolgozott együtt, többek között Alfonzóval, Kovács Erzsivel, Sárosi Katival, Zsoldos Imrével, Szuhay Balázzsal, Csala Zsuzsával, Tamási Eszterrel, akik már sajnos nincsenek velünk. Vagy megemlíteném Kovács Katit, Oszvald Marikát, Mátrai Zsuzsát is, de lehetetlen lenne felsorolni az összes művészt, akikkel valaha is együttműködött.”

Korrekt volt, és a világ legprecízebb emberét ismerhettem meg a személyében.

„Annak idején a szervezők a művészek bevételeiből 10 százalékot levettek, de ő soha!” – mesélte Heller Tamás a zenész, énekes, zenekarvezető, műsorvezető barátjáról.


 

 

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

"A legjobb dolog, hogy így élünk!" – Megmutatta ritkán látható családját Till Attila

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó