Létrehozva: 2024.01.28.

Kerekes József: „Törlesztési kényszerem van”

Kerekes József apa nélkül nőtt föl, talán épp ezért olyan fontos számára, hogy mindent megtegyen gyermekeiért. Folyamatos törlesztési kényszere van az apai érzelmek és törődés tekintetében, amiből neki kevés jutott.

Talán nincs olyan ember, aki ne ismerné jól Kerekes József hangját. A színművész nevét rengeteg világsztárhoz köthetjük. Jim Carrey és a népszerű Shrek mesehőse, Szamár megszólaltatása is népszerű szinkronjai közé tartozik. A Jászai Mari-díjas színész ha épp nem a színpadon vagy a mikrofon mögött áll, bizony férj és négygyermekes apaként tölti a mindennapjait. Imádja a gyerekeit, és igyekszik mindent megbeszélni velük. Tisztában van vele, hogy kihívás egy ismert ember gyerekének lenni, és igyekszik nagyon odafigyelni a lelkivilágukra.

Kerekes József
Kerekes József az egyik legnépszerűbb hang a szinkronstúdiókban. (Fotó: Markovics Gábor)

Szerencsém van a családommal. A második házasságom tizenöt éve tart, de a kapcsolatunk huszadik évfordulóját az idén ünnepeljük Petrával."

Jól működünk együtt, nevelgetjük a két kicsi gyerekünket: az egyik tizenhárom, a másik tízéves.

„Az általánost gyűrjük, s bevallom, néha fura, mikor a korosztályos barátaim az unokáikról és a nyugdíjról mesélnek. De természetesen semmire nem cserélném el ezt az élményt” – mesélte a 61 éves színművész, akit saját bevallása szerint épp a kisgyermekei tartanak fiatalon.

Kerekes József
Ma már kevesebbet szinkronizál, a színpadi szerepek kerültek előtérbe. (Fotó: Pusztai Sándor)

Korán elvesztette édesapját Kerekes József

Az idősebbekkel, a huszonhét és a huszonhárom évessel is kiváló a kapcsolat, de ők már egyetemisták, más érdekli őket, más életszakaszban vannak. A tizenhárom éves Luca lányom viszont épp most van túl a „színész akarok lenni” korszakán, és már ügyvéd, pszichológus szeretne lenni. Keresi az útját, és ez természetes. Apaként látni pedig csodálatos" – mondta el a népszerű színész, aki azzal az apai szeretettel, amit ő nem kaphatott meg, sokszorosan igyekszik elhalmozni a gyerekeit.

Ismert ember gyerekének lenni minden bizonnyal extra kihívás az életben. Mindezzel együtt úgy gondolom, nem lehet olyan rossz a gyerekemnek lenni."

Én apa nélkül nőttem fel. Édesapám sajnos nagyon korán elhunyt, ezért folyamatos törlesztési kényszerem van az apai érzelmek, törődés tekintetében. 

„A gyerekeimmel mindig nagyon megértő, segítőkész és szeretetteljes vagyok. Velem akármit meg lehet beszélni, nincs tabu, bármire válaszolok. Ha valami nem okés, azt is átbeszélem velük, hogy miért gondolom másként. Próbálok nyomot hagyni a gyerekeim lelkében, igyekszem őket úgy szeretni, hogy jól boldoguljanak majd az életben” – vallotta be.

20230124_Kerekes József_MG_0145
A színművész saját bevallása szerint hirtelen ember, amolyan hisztérika típus. (Fotó: Markovics Gábor)

„Néha nálunk is vannak nagy veszekedések”

Kerekes József a hosszú kapcsolat titkát nem ismeri, idén már két évtizede van annak, hogy együtt van a feleségével, a szintén színész Kerekes-Katz Petrával.

Én egy válás után nem merném kijelenteni, hogy bármit is tudok a hosszú házasságról, de való igaz, Petrával, a második feleségemmel megfogtam az isten lábát. Közös munka a házasság. Mindketten teszünk érte, és kapunk tőle. Ettől működik jól, ez közös felelősség” – mondta a Star magazinnak adott interjúban, majd hozzátette, el sem tudná képzelni Petra nélkül az életét. „Ez a húsz év természetesen nem arról szólt, hogy minden körülményben icipici édes galambomnak hívjuk egymást."

Tessék megnyugodni, néha nálunk is vannak nagy veszekedések. 

„Olyankor tudok ordibálni, sokszor még magam is meglepődöm. Kérdezzék csak meg a rokonságot vagy a szomszédokat” – árulta el a színész, majd azt is beismerte, bizony hirtelen haragú ember, hisztérikus típus, pillanatok alatt fel tudja húzni magát.

Szegény édesanyám, aki most már több mint húsz éve nincs köztünk, mindig azt mondta egy-egy ilyen helyzet után: »Jól van, te már túltetted magad rajta, de én még napokig rágódtam azon, amit mondtál«. Szóval egyáltalán nem könnyű velem együtt élni, de bízom benne, hogy a másik oldalon ezt ellensúlyozzák a jó tulajdonságaim” – mondta mosolyogva.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze