Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.10.10.
Módosítva: 2023.10.10.

Király Viktor megszólalt az izraeli harcokról: "Én az emberekkel vagyok!"

Az énekes már többször járt Izraelben, így még inkább megérinti a háború híre.

Brutális öldöklésbe kezdett  az iszlamista Hamász Izraleben. A halottak száma napról napra nő. Mint arról korábban beszámoltunk, a népszerű zenész, Kis Grófo hozzátartozói is Tel-Avivban rekedtek, de szerencsére a kormány megszervezte, többek között az ő hazahozatalukat is. 

Mélyen elszomorította az Izrelben történetek  Fotó: Máté Krisztián

Hálás a Bulibáró a segítségért

A magyar kormány folyamatosan beszámol arról, hogy tartják a kapcsolatot a kint rekedt magyarokkal, és már meg is kezdték az evakuálását. Mostanáig 325 embert sikerült kimenekíteni a veszélyes övezetből. Végül a Bulibáró is már hétfőn reggel arról számolt be, hogy több honfitársunk is épségben hazatért.

„Hála a drága jó Istennek megérkeztek a kint rekedt magyar állampolgárok Izraelből. Hatalmas köszönet a magyar állampolgárok nevében is Szijjártó Péter Külügyminiszter úrnak, hogy épségben haza értek! Vigyázzatok magatokra” – írta közösségi oldalán Kis Grófo.

"Elítélem a háborút" 

Király Viktor is figyelemmel kísérte a történteket, hiszen már többször járt az országban, és mélyen elszomorítják az események.

 Szomorú vagyok a háború miatt, többször is jártam már Izraelben. Teljes mértékben a háború ellen vagyok. Sosem politizáltam és most sem fogok, mert én az emberekkel vagyok. Elítélem a történteket

– mondta Király Viktor, aki bízik benne, hogy hamar rendeződni fognak az ottani konfliktusok is.

POLITIK

Kétszáz halott egyetlen izraeli kibucban

Barbár mészárlás, egyértelmű terrorizmus.

POLITIK

Kétszáz halott egyetlen izraeli kibucban

Barbár mészárlás, egyértelmű terrorizmus.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”