Létrehozva: 2023.09.10.
Módosítva: 2023.09.10.

Drámai vallomás: A gyászból merít erőt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

Dani talán ma sem pengetné a húrokat, ha nincs a nagymamája.

Berta Dániel, a Sztárban Sztár leszek! idei szériájának feltörekvő tehetsége alapvetően egy laza és humoros srácnak tartja magát, amellett, hogy a stúdióban mindenki Antonio Banderasként emlékszik rá. Azt viszont kevesen gondolják róla, hogy ha nincs a nagymamája, akkor talán soha nem indul el a zenei pályán.

Fotó: Berta Dániel

A nagyija volt ugyanis, aki megvette neki élete első akusztikus gitárját, és ezzel akarva-akaratlanul elindította Danit a zenei pályán.

„Én a nagyimnak köszönhetek mindent. Bár már korán kiderült, hogy van affinitásom a zenéhez, ő volt az, aki hitt bennem annyira, hogy kaptam tőle egy akusztikus gitárt. Sajnos ő már nincs köztünk, 66 éves volt, amikor elment, de minden egyes alkalommal, ha színpadra lépek, eszembe jut, mennyit adott nekem. Sajnos nem láthatta igazán, mennyire tudtam kiteljesedni zeneileg” - kezdte a Ripost-nak Dani, aki már számos zenekar frontembere volt, de a Sztárban Sztár leszek! előtt döntött úgy, hogy zenésztársak nélkül is kipróbálja magát.

Imádja a veterán autókat

Bár Daninak a zene az igazi szenvedélye, amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy imádja a veterán autókat, olyannyira, hogy hobbiszinten amerikai autó restaurátorként tevékenykedik. Jelenleg egy 1960-as Cadillacet újít fel, amit 27 évesen vett meg.

„Az autó még csupa rozsda, de nagyon dolgoznak rajta. Szóval alaposan fel kell újítani, de már most imádom” - árulta el a Borsnak Dani, aki rejtélyes módon betekintést engedett a magánéletébe is.

Volt már pár csalódásom, de nyitott vagyok, jelenleg szabad a szívem” - vallotta be a fiatal és szingli tehetség.

Ha érdekel, hogy teljesít Dani a Sztárban Sztár leszek! színpadán, nézd a TV2-t 18:55-től!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi