Létrehozva: 2023.08.24.
Módosítva: 2023.08.25.

Rémálommá vált Baukó Éva nyaralása: „Azt hittem, meghalok!”

A jó útra tért egykori botrányceleb hatalmasat csalódott több barátjában is.

Baukó Éva egy igen beszédes posztban tudatta követőivel, hogy nagytakarítást tartott a baráti körében és elengedett néhány olyan, igaznak hitt kapcsolatot, melyekről kiderült, valójában értéktelenek, mi több, mérgezők számára. A ma már sikeres ingatlanosként dolgozó Éva rajongói számára egyértelmű volt, hogy részben Alekoszra gondol, akivel idestova fél éve nem tartják az egyébként is viharos kapcsolatot. A Ripost megkereste Évát, aki elárulta, aktuális posztját más ihlette, még ha Alekoszra is illenek a sorai.

Baukó Évához mentőt hívtak a szállodában (Fotó: Baukó Éva)

„Pokolian éreztem magam...”

„Több ember is van, vagyis inkább volt az életemben, akik mostanában lemorzsolódtak. Persze Alek is köztük van, de legalább benne nem csalódtam, hiszen nála azért benne volt a pakliban, hogy tesz olyasmit, amitől az ember hátán feláll a szőr, már akinek van” – kezdte keserű nevetéssel a híresség, akit a közelmúltban egy nyaraláson ért olyan trauma, ami végül kenyértöréshez vezetett közte és országos barátnője között. „Nevet nem szeretnék mondani, mert nem ismert emberről van szó.”

Az illető hét éven át volt az egyik, ha nem a legjobb barátnőm, vagyis inkább csak annak hittem.

Nemrég együtt utaztunk el Olaszországba, ahol az egyik nap nagyon durva napszúrást kaptam. Pokolian éreztem magam és végül belehergeltem magam egy súlyos pánikrohamba, amit egyáltalán nem tudtam kezelni”

magyarázta Éva, aki bízott abban, hogy barátnője segít neki átvészelni a nehéz pillanatokat, de csalódnia kellett.

A hotel személyzete hívott mentőt Évához

„Aki küzdött már pánikrohammal, az pontosan tudja, hogy a halálfélelem szó kicsit sem túlzás. Mindezt tetézték a napszúrásos tüneteim is, szóval tényleg azt hittem, hogy meg fogok halni. A «barátnőm» legyintett egyet és lefeküdt aludni, holott tökéletesen beszél olaszul. A portán kellett segítségem kérnem.

Szó szerint könyörögtem, hogy hívjunk mentőt, amit végül a hotel személyzete tett meg.

„Jött is az orvos, aki azt javasolta, hogy vegyem be a nálam lévő pulzuscsökkentőt és a nyugtatót is, amit minden utazásomra magammal viszek, amióta pánikbeteg vagyok. Igaz, nagyon régen volt már rohamom, de most a napszúrás kihozta, így hatalmas szerencse, hogy volt nálam gyógyszer” – mesélt élete egyik legrosszabb nyaralásáról az egykori valóságshow-hős, majd hozzátette, a történtek ellenére sem ő volt az, aki megszakította az egykorvolt szoros barátságot.

Baukó Éva nagytakarítást tartott a baráti körében (Fotó: Baukó Éva)

„Nem hittem a szememnek...”

„Amikor hazaértünk, csak azt vettem észre, hogy ritkultak a hívásai és távolságtartó lett velem szemben. Végül kaptam tőle egy üzenetet, melyben leírta, hogy nem tudja feldolgozni az Olaszországban történteket, ezért úgy gondolja, hogy meg kell szakítanunk a kapcsolatot. Bevallom, nem hittem a szememnek. Azt hittem viccel, hiszen ha valakinek oka lett volna vérig sértődni, az én vagyok. Szó szerint cserben hagyott és ez neki esett rosszul! Kínomban felnevettem, de tudta még fokozni, hiszen minden fórumon letiltott. Szóval ennyi áll a posztom hátterében – tette hozzá Baukó Éva, aki egy cseppet sem bánja, hogy egy mérgező kapcsolattal kevesebbet kell cipelnie az életében.

 

origo.hu

Döbbenet: végleg eldőlt Dárdai Pál jövője a Herthánál?

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”