Létrehozva: 2023.08.17.

Németh Kristóf: Nem gondoltam, hogy valaha így fogok élni

Őszintén vallott vágyairól a körberajongott színész.

Németh Kristóf ma boldogabban éli életét, mint azt valaha álmodni merte volna. 47 évesen megértette, mit is jelent pontosan a Mi Atyánk alábbi gondolata: legyen meg a te akaratod... A színész ugyanis ifjonti éveiben nagyon nehezen azonosult ezzel a gondolattal, hiszen arra vágyott, hogy a saját akarata határozza meg későbbi életét

Németh Kristóf
Fotó: Bors  / VI

Be kell valljam, hogy fiatal éveimben nem gondoltam, hogy valaha így fogok élni, ahogyan most, azt pedig pláne nem, hogy ez lesz számomra maga a tökéletesség

– mondta a Borsnak, hozzátéve, hogy ma már pontosan érti keresztapja egykoron hozzá intézett szavait és azt is tudja, hogy a református lelkésznek igaza volt, amikor a hitről és a vallásról beszélgettek. Az imádsággal kapcsolatos problémájára azt válaszolta: Isten azért mindenható és azért csodálatos, mert ő jobban tudja, hogy neked mi a jó, mint te magad

Nem arról van szó, hogy nem a te akaratod érvényesül, hanem arról, hogy még annál is jobb fog veled történni, mint amit te szeretnél

– idézte keresztapját a színész, aki azt is elárulta, hogy harmadik fia születése után feleségével terveznek-e még közös gyermeket.

Hogy Kristóf miket mesélt egykori vágyairól és arról, hogyan múlta felül végül a valóság a kívánságait, az kiderül pénteken reggel a borsonline.hu-n!

 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”