Létrehozva: 2023.04.25.

Zalatnay Cini: Sok sebet tép majd fel ez a film

Az énekesnő kemény lelki küzdelemre készül, hiszen egy olyan őszinte mozit készülnek forgatni az életéből, melyben nem kötnek kompromisszumokat.

Zalatnay Sarolta néhány napja, a TV2 kamerái előtt árulta el, hogy egy régen dédelgetett álma látszik valóra válni hamarosan. Már aláírták a szándéknyilatkozatokat az életéről szóló filmhez, sőt, már a háttérmunkálatok is elkezdődtek, így rövidesen kezdődik a forgatás. Az énekesnő ugyanakkor félelemmel vegyes izgalommal tekint az alkotásra, hiszen mégis csak az ő életéről és titkairól születik meg a mozi és ez bizony számára is bőven rejt nehézségeket. Hiszen ha őszinte akar lenni, akkor elsősorban önmagának kell színt vallania. Márpedig őszinte akar lenni... 

Zalatnay Cini számára nem lesz könnyű a forgatás Fotó: @csanyipisti

 

"Nem kenhetek el semmit..."

"Nagyon régi terv már a film, ami az életemről szól. Olyannyira, hogy az első gondolatok megszületése óta rengeteg minden történt velem, aminek bele kell kerülnie, ha őszinte mozit szeretnénk. 

Márpedig ez mindkét részről alapelvárás volt már akkor, amikor először ültünk le egy asztalhoz, hogy formába öntsük a tervet.

"Az őszinteség pedig bizony fájdalmas, hiszen azt jelenti, hogy nekem keményen szembe kell néznem önmagammal, vagyis nem kenhetek el semmit, és nem ringathatom magam abban a ”boldog”, és téves tudatban, hogy én mindent jól csináltam" – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki egyfajta gyógyírként tekint a készülő filmre, még ha az út maga fájdalmas is lesz.


"Végig megyek az úton..."

"Ahogy minden embernek, nekem is voltak jó és rossz döntéseim az életem során. Ha a rosszakat vesszük alapul, akkor talán a legrosszabb mindenkinek azonnal eszébe is jut. Ezt a terhet életem végéig cipelnem kell és ezt a készülő filmből sem lehet majd kihagyni. Tudom, hogy sebek tépődnek majd fel, de ez az én életem és minden egyes mozzanatát vállalom. Ez a film lesz az én gyógyulásom, vagy ha úgy tetszik az El Camino élményem. Végig megyek az úton és a végén én is kapok egy tiszta képet "– fogalmazott lapunknak Zalatnay, majd felidézte azt a döntését, ami szintén nagy hangsúlyt kap majd a készülő alkotásban és, ami egy életre kétségeket hagyott benne.

 

Világsztárság vagy füstös kocsma?

Sokszor emlegetem különböző interjúkban az 1967 és 69 közötti időszakot, amikor Angliában éltem és kezdtem karriert építeni. Igen, máig azt gondolom, hogy az volt életem nagy lehetősége arra, hogy világszerte ismertté váljon a nevem. Sarolta Redként benne volt a pakliban, hogy az akkori politikai helyzet miatt tényleg befussak, mint az egyetlen énekesnő, akit kiengedtek a vasfüggöny mögül. Két év után jött az üzenet, hogy döntsek, vagy maradok és többé nem térhetek haza, vagy azonnal visszatérek Magyarországra. 

Akkor én a hazámat választottam és nem is bántam, meg, hiszen szép karriert építettem, de ma is ott munkál bennem a kérdés, amit soha, senkinek nem lenne szabad feltennie magának: Mi lett volna, ha…?

– magyarázta Cini, aki a tervek szerint a forgatások alkalmával visszatér majd Londonba, ahol ha választ nem is kap a kérdésére, talán egyszer és mindenkorra belenyugodhat a majd öt évtizede meghozott döntésének következményeibe. 

Amikor eszembe jut az a két év és az abban rejlő lehetőség, mindig azzal nyugtatom magam, hogy talán nem is a világsiker, csak egy füstös Glasgow-i kocsma várt volna rám – nevetett az énekesnő.  


 

Zalatnay Sarolta számára egyébként is érdekes időszak ez, hiszen nem csak a készülő film, de egy éppen 50 éve megjelent album újrakiadása is időutazásra vitte őt. – Azt nem mondanám, hogy elfelejtettem a Hadd mondjam el címmel megjelent 1973-as lemezt, de tény, hogy a koncerteken nem énekeltem róla dalokat, pedig fantasztikus, a korát messze meghaladó albumot raktunk össze akkor a Skorpióval. Most, hogy egy finn kiadó újra piacra dobta, én is újra hallgattam és mindent visszahozott bennem azokból az időkből. Igazi időutazás volt. Néhány nótát le is porolok és viszem a koncertekre – ígérte az énekesnő.

 

 

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”