Létrehozva: 2023.02.14.

„Én ezt elbírom” – Kucsera Gábor megszólalt a válásáról

A kétszeres világbajnok kajakos nehéz időszakot él át, de előre tekint.

Február elején bombaként robbant a hír, hogy nincs mit tenni, véget ért Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága. A válásról az egykori kézilabdázó nyilatkozott az egyik hetilapnak, némiképp rejtélyesen a hűtlenséget is érintette, úgy fogalmazott, hogy „volt megcsalás is”, de arra nem tért ki, hogy pontosan ki volt a hűtlen fél.

Kucsera Gábor a magánéleti válság ellenére tele van tervekkel (Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet)

A nagy bejelentés után úgymond sorra derültek ki az érdekességek, a kétszeres világbajnok kajakost több nővel, többek között egy híres modellel is összehozták. Ő egészen ideáig mélyen hallgatott, most viszont megtörte a csendet. A Retro Rádió Sztársáv című műsorában beszélt először a magánéleti válságáról.

„Nyilván megvisel ez a helyzet, ami most itt köztünk, illetve a médiában kialakult. Ezt én szerettem volna elkerülni. A gyerekek tudatosan nem voltak a médiában, úgy voltam vele, hogy amikor Bence elsős lett, akkor ezt tudatosan meghúztuk, hogy nem szeretnénk, hogy ő szerepeljen” – kezdte Kucsera Dj Dominique-nek, majd reagált a hűtlenségéről szóló pletykákra is.

„Olyan sztereotípiák jönnek le emberekről, és olyan pletykásak vagyunk. Ez régen is így volt, de most már, a mai világban mindenféle platformon kering a pletyka. Én hatalmas nagy küzdő vagyok, az én hátam mindent elbír. Lehet engem köpdösni, meg pocskondiázni, én ezt elbírom, ezt a sportból hoztam. Össze tudom rakni az agyam egy pillanat alatt. Egy sportolónak 24 órája van feldolgozni a kudarcot, utána menni kell tovább. Én is így próbálom most élni az életem” – fogalmazott a Sztársávban Kucsera, aki a magánéleti válság ellenére sem csügged, rengeteg terve van a jövőre nézve.

 

 

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Kötelező katonai szolgálatot akarna bevezetni Manfred Weber az egész EU-ban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője