Létrehozva: 2022.12.07.

Az abortusz mellett döntöttek Fésűs Nellyék, de az utolsó pillanatban minden megváltozott

A színésznő férje először öregnek érezte már magát az apasághoz, de szerencsére meggondolta magát még időben.

Ritkán találkozni olyan elsöprő őszinteséggel, mint amilyet a Született anyák című kötetben olvashatunk. A három szerző, Görgényi Gabriella, Fésűs Nelly és Lipcsei Betta nem beszélnek mellé a soraikban, minden anyasággal kapcsolatos történetüket úgy mesélik el, ahogy az megtörtént. Szó esik depresszióról, nehézségekről és szülés utáni szexről is - írja a Bors.

Fotó: Bors

A legdrámaibb történet pedig Nellyhez kapcsolódik a könyvben. A színésznő és férje, Vajtó Lajos nem tervezték kislányukat, Elza Zorkát, de a védekezés mellett is megtörtént a csoda. Azonban a Farm VIP sztárja nem csodaként élte meg először a gyermekáldást, ugyanis már túlkorosnak érezte magát az apasághoz. 

"56 éves voltam, amikor Nelly terhes lett. Úgy gondoltam, hogy felelőtlenség lenne megtartani, mert nem tudom végig kísérni az útján. Viszont azt gondoltam, az nem lehet véletlen, hogy édesanyám halála után három hónappal Nelly, annak ellenére, hogy fogamzásgátlót szedett, teherbe esett."

Megvolt az abortusz napja, Nelly táskájában ott várt befizetésre a csekk. Az édesapa viszont úgy döntött, szó nem lehet abortuszról, amiről egyébként már teljesen más a véleménye.

Fotó: Fésűs Nelly / Bors

Hogy jövök én ahhoz, hogy egy cseperedő életet elvegyek? Csak, ha betegség van vagy valami nagy tragédia árnyékolná be a dolgot. Szerintem a szegénység sem kell, hogy önmagában érv legyen. Akkor örökbe kell adni a babát.

Jelenleg pedig nem is lehetne boldogabb férfi Vajtó, hiszen Elza apukájaként lett igazán teljes az élete.

 

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből - képek

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria