Létrehozva: 2022.11.07.

Demcsák Zsuzsa: Nem vagyok egyedül

Bár gyermekei nélkül forgat Dominikán Demcsák Zsuzsa, még sincs egyedül.

Szerző Ripost

Demcsák Zsuzsa a napokban jelentette be, hogy külön utakon folytatják az életüket indiai férjével, Krishannal. A műsorvezetőt azonban nem csak ez az egy veszteség érte az utóbbi időben: a Money or Love forgatása miatt, két hónapja nem látta a gyermekeit, ami rettenetesen megviseli. Egyetlen szerencséjének azt mondja, hogy legalább ebben a nehéz helyzetben sincs egyedül.

Fotó: Végh István  / Bors

Nem voltam felkészülve, de talán nem is lehet felkészülni arra a fizikai fájdalomra, amit a gyerekeim hiánya jelent. Hiába tudom, hogy mennyi ideig tart, nagyon komoly lelki mélypontokat élnek át ők és én is

 – árulta el a Blikknek a műsorvezető, aki igyekszik részt venni ennek ellenére is a gyermekei mindennapjaiban, de a fizikai öleléseket, és az anyai puszikat semmi nem pótolhatja.

"Sajnos, nem tudnak kiutazni, mert nekem nincs egy hét, de még négy nap szabadságom sem egyben, amit csak velük tudnék tölteni. Az pedig, hogy üljenek egy házban és várják, hogy én végezzek a munkámmal, nyilván nem jelentene nekik sem kikapcsolódást, sem szórakozást" – vallotta be szomorúan a műsorvezető, aki ugyan sok mindent vesztett el a Money or Love forgatása alatt, de egy jó baráttal is gazdagodott.

Nem vagyok egyedül. Velem van egy fantasztikus hölgy, aki a sminkesem, fodrászom. Az első pillanatban eldőlt, hogy egy házban fogunk lakni, hiszen gyakorlatilag a nap 24 órájában egymásra vagyunk utalva, mindent együtt csinálunk. Vele vészeltem át a hurrikánt, vele nézünk este filmeket, vásárolunk, főzünk. Pár hét leforgása alatt legalább húsz évnyi barátságot tettünk a tarsolyunkba

 – mesélte Zsuzsa.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott