Létrehozva: 2022.10.29.

Hoppá! Ugyanaz a tanár alázta meg Völgyi Zsuzsit és Zámbó Krisztiánt

Eddig azt sem feltétlen tudtuk, hogy a két énekes egy iskolába, mi több, egy osztályba járt. Ma már csak nevetnek a dolgon...

Völgyi Zsuzsi sosem mesélt arról az időszakáról, amikor az általános iskolát kezdte. Ez pedig nem véletlen, hiszen az énekesnő az első három évből nem sok szép emléket őriz. A zenei iskolában ugyanis elnyomták őt és még meg is alázták. Ezzel pedig nem volt egyedül, ugyanis osztálytársa és egyben jóbarátja osztozott vele ebben. Az énekesnő erről a Palikék világa by Manna című internetes műsorban vallott. 

Völgyi Zsuzsi és Zámbó Krisztián az iskolában lettek barátok
Fotó: YouTube/Palikék világa

"Nagyon érdekes ez az egész, el kell mesélnem... Szerintem a pedagógusok sokszor nagyon nagyot hibáznak azzal, hogy nem figyelnek oda  a gyerekekre. Nem figyelik, hogy kiből mi lehetne. Én az első három évemet zenei iskolában kezdtem és ott nagyon el voltam nyomva. Megvolt, hogy kik a szülői munkaközösség tagjainak a gyerekei, kik a tanárok gyerekei. A tanár néni csinált a falra egy vonatot, ami úgy nézett ki, hogy volt egy kalauz és persze vagonok. 

Én mindig az utolsó vagonban voltam, Zámbó Krisztiánnal karöltve, mert hogy mi egy osztályba jártunk. Mi ketten egyébként jól megalakultunk, jóbarátok voltunk.

 Nos, a mi kis fotónk az utolsó vagonban volt folyamatosan és szerintem ez a gyerekeket nagyon demotiválja. Krisztiánnal egyébként a mai napig nevetünk azon, hogy sokszor az utolsókból lesznek az elsők...  Végül három év után egy költözés miatt iskolát váltottam"- mesélte a műsorban Völgyi Zsuzsi

...

 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Most jött a hír: vonatok baleseteztek, brutális késések vannak

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott