Létrehozva: 2022.09.15.

Szívszorító döntés: ezt tette szülei hamvaival Nagy Feró

Először beszélt a rocker édesanyja és édesapja haláláról.

Szerző Ripost

Nagy Feró négy év különbséggel veszítette el édesanyját és édesapját, halálukról eddig még sosem beszélt. Bár sokáig az Óbudai temetőben nyugodtak szülei, végül úgy döntött, „hazaviszi” őket Erdélybe, oda, ahonnan egykor indultak, és hamvaikat a Nyárád folyóba szórta – értesült a Bors.

Fotó: Ripost

A Beatrice nemrégiben egy háromállomásos turnéval Erdélyben járt, először Homoródszentmártonon, azt követően Csíkszentmártonban, végül Marosvásárhelyen léptek fel. Nagy Feró rokonai a mai napig Marosvásárhelyen és környékén élnek. Az ott töltött idő újra felidézte benne a régi szép emlékeket, amikor gyerekként az iskolai szünidőkben visszajárt oda, ahonnan egykor indultak a szülei. Ráadásul azon a falun keresztül utaztak át a zenekarral, ahol édesanyja született. 

A zenész szülei már évekkel ezelőtt elhunytak, és bár azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket, Nagy Feró még most is fájó szívvel gondol arra az időszakra, amikor örökre el kellett tőlük búcsúznia. 

A megható történet a Bors pénteki számában olvasható. Keresd az újságosoknál!

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott