Létrehozva: 2022.09.25.

Igazi csoda: Nehezen jött össze a baba ezeknek a magyar sztároknak

A gyermek áldás mindenkinek, de nem mindenkinek álomszerű a picikhez vezető út.

Bombaként robbant a hír, miszerint Debreczeni Zita második gyermekét várja Giannitól. Ez már csak azért is jelent földöntúli boldogságot a pár számára, mert Zitának márciusban volt egy spontán vetélése. Ekkor a várandóssága 10. hetében járt, és nagyon nagy traumát jelentett számára, hogy elment a baba. Ráadásul első gyermekük, Gianfranco születése előtt hat éven át kilencszer próbálkoztak sikertelenül lombikbeültetéssel, mire a tizedik sikerült, és megfogant a pici.

Fotó: Sulyok László/ Ripost

A Ripost összegyűjtötte azokat a magyar sztárokat, akik talán már lemondtak a gyermekvállalásról, és isteni csodaként élték meg, hogy szülők lehetnek.

 

Dobó Ági

Fotó: Ripost

A 2010-es Miss World Hungary, Dobó Ági orvosa nem látott túl sok esélyt a teherbe esésre. Még a pozitív teszt ellenére is azt mondták a korábban cisztával bajlódó Áginak, hogy valószínűleg kóros vagy elhalt a terhessége. Ráadásul a szépség azért is szorongott, mert édesanyjának annak idején négy vetélés után ő volt az ötödik babája. Így az első körülbelül három hónap aggódással telt. Ám 2013-ban egészségesen jött a világra a kis Benedikt, majd 3 évvel később a kistesó, Nataniel. 

 

Majoros Hajnalka, azaz Dundika

Fotó: Majoros Hajnalka  / Facebook

Hajni korábbi párjával sokáig dolgozott a babaprojekten, nagyon szeretett volna családot, de hiába: Lacival nem jött össze a közös bébi. Aztán külön utakon folytatták az életüket, és elhúzódó válásuk még le sem zárult, amikor váratlanul jött a hír: Dundika már Majka gyermekét hordja a szíve alatt, annak ellenére, hogy hetekkel korábban még cisztával kezelték. Ma már két fiú, Marián ls Olivér boldog és büszke szülei.

 

Polgár Kriszta

Fotó: Instagram

Polgár Kriszta tavaly szeptemberben újságolta el, hogy megszületett a harmadik gyermeke, két kisfiú után egy kislány, aki a Lana nevet kapta. A kislány már csak azért is volt nagy ajándék, mert az egykori szépségkirálynő első két várandóssága során veszélyeztetett terhes volt és hónapokig kellett kórházban feküdnie, a mostani terhességet viszont sokkal könnyebben vészelte át és végig aktív volt. Kislánya csak három héttel érkezett korábban a vártnál.

 

Ördög Nóra

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Szó szerint a végsőkig elment Ördög Nóra és Nánási Pál, hogy gyermekük születhessen. A házaspár új  még földöntúli erők segítségét is kérte azokban a nehéz időkben, amikor úgy tűnt, nem lehet gyermeke a műsorvezetőnek. Egy sámánhoz látogattak el, aki mindenféle furcsa fémtallérokat helyezett a guru Nóri és Pali mellkasára, természetesen nem ingyen, ám a "kezelés" nem vált be. A párnak végül mégis született két tündéri gyermeke, Mici és a természetes úton fogant Vencel.

 

 

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Egy teszt, ami garantáltan megizzaszt: a többség nem tudja, mit jelentenek valójában a következő szavak

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szerelme miatt komoly változás mellett döntött Kozso

LELKIZŐ

"Volt sírás" - Rubint Réka egy barátnőjét is megríkatta

LELKIZŐ

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról