Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.02.22.

Damu Roland temetése: most kísérik utolsó útjára a színészt – Fotó

A színészt közel két hónappal a halála után temették el.

Szerző ripost

Kedd délután két órakor, a Farkasréti temetőben kezdődött Damu Roland temetése. A tavaly december 27-én koronavírusban elhunyt színész ugyan korábban kikötötte, hogy kik vehetnek részt a búcsúztatásán – az egész családját kitiltotta, kivéve az egyik nagynénjét, unokatestvérét és unokaöccsét –, az akarata nem teljesülhetett.

Fotó: Ripost / Ripost

Halála után a családjában óriási botrány tört ki, végül az egyik barátja és az apja, Damu Rudolf szervezték meg a temetést.

A ravatalozóhoz csak a meghívottak mehetnek közel, a területet egyébként elkerítették a kíváncsi szemek elől. 

A Bors helyszíni tudósítója szerint volt kollégák és távoli ismerősök egy csokor virággal vagy egy szál rózsával a kezükben várják, hogy a színész iránt kifejezhessék a tiszteletüket.

Fotó: Bors

A kordonon kívül ragadt emberek az urnát sem láthatják, csupán a rokonokat, akik két csoportban állva hallgatják a gyászbeszédet, amelyet egy pap tart. A temetőben a Republic A csend beszél tovább című dala szól.

Fekete, fémkeretes, arannyal díszített üvegdobozban viszik az urnát és elindultak kifelé.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének