Létrehozva: 2022.02.04.

Csak a bánat maradt: szörnyű, mit tett Cicciolinával a rokonsága

Nem elég a gyász, családtagjai viselkedése is megkeseríti Cicciolina életét. Az Olaszországban élő egykori celebbel embertelenül bántak.

A gyász mellett a családja viselkedése is szörnyű hatással van Cicciolina lelkiállapotára. A híresség testvére, László az év elején hunyt el agyvérzésben, Cicciolina azonban azt sem tudja, hová temették imádott öccsét.

László fia ugyanis közölte, hogy sem Cicciolina, sem a húga, Valéria nem lehetnek ott a búcsúztatón.

Cicciolina összeomlott, testvére (balra) nemrégiben hunyt el (Fotó: Bors)

„Nagyon bánt, hogy azt sem tudom, mikor és hova temették az öcsémet, Pityut, merthogy én mindig így hívtam őt, ez volt a beceneve. Semmit nem közöltek velünk, csak megmondták, hogy nem lehetünk ott a szertartáson. Azt sem tudom, hol nyugszik a testvérem. Ez felháborító!” – mondta el a Blikknek a híresség.

Húga, Valéria duplán gyászol; néhány hete a férjét is elvesztette. A családtagjai közül azonban csak a gyermekeivel és nővérével tartja a kapcsolatot.

„Egyedül a húgommal, Ilivel beszélek és a gyerekeimmel, a többiek nem érdekelnek. Tudom, megvolt az öcsém temetése valahol vidéken, de azt sem tudom, hol” – panaszolta.

Cicciolina és Valéria próbálják egymást támogatni a gyászban, hiszen tudják, már csak ők maradtak egymásnak.

„Már csak ketten maradtunk Valival. Van még egy testvérünk, Attila, de vele évek óta nem beszélek, csúnyán becsapott, és még mindig tartozik több mint tízmillió forinttal” – fogalmazott a díva.

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Lila szibériai nőszirmok között sétálhatunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott