Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.06.

Tragédiákkal sújtott évek után megváltozott Lajsz András élete

A koktélkirály öt szívinfarktuson és egy agyvérzésen esett át, mindezek ellenére a jövőbe tekint és már nem szalasztja el a lehetőségeket.

Szerző ripost

Hosszú évek drámája után újra sínen van Lajsz András élete. A koktélkirály 2016-ban azzal került be a hírekbe, hogy bántalmazott egy közterület-ellenőrt. Eközben négy infarktuson és egy agyvérzésen esett át, csoda, hogy meg tudták menteni az életét.

„Az egyiknél földobtam a pacskert, de visszahoztak simán. Az utolsónál, amikor kitoltak a műtőből, meg akartam köszönni az orvosnak, hogy megmentett, de összefüggéstelenül beszéltem. Volt, amikor a klinikai halál állapotából hoztak vissza” – fogalmazott a Tények Plusznak Lajsz.

Lajsz András rengeteg megpróbáltatáson ment át az utóbbi években
Fotó: TV2

A koktélkirálynak az évek során el kellett adnia a legendás újlipótvárosi éttermét is, most egy érdi kocsmát működtet, ahol igyekszik szórakoztatni a vendégeket is.

Ráadásul az évek során tönkrement házassága is helyrejött; miután Lajszot hírbe hozták az egyik fiatal munkatársnőjével, a felesége elhagyta és a fiai is elfordultak tőle. Azóta azonban minden jóra fordult.

„Megoldódott minden problémánk, jóban vagyunk. Néha vannak vitánk, de tekintettel arra, hogy a feleségem pár ezer kilométerre dolgozik tőlem, remekül megvagyunk egymással!” – humorizált.

A Tények Plusz riportját itt tekintheted meg:

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének