Létrehozva: 2021.11.24.

Most jött a tragikus hír: Meghalt Csűrös Karola

A Madách Színház jelentette be a lesújtó hírt.

Szerző Doris

Mély megrendüléssel jelentette be a Madách Színház, hogy 85 éves korában elhunyt Csűrös Karola.

85 évet élt mindenki Etusa (Fotó: MTI) 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba. Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney: Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt. Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus. Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban Érdemes művész lett. Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

 

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

travelo.hu

Romániától egészen Németországig utazott egy kiskutya a sofőr tudta nélkül

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott