Létrehozva: 2021.09.13.

Felőrli a gyász: Drogokkal próbálja feldolgozni Gábor Zsazsa elvesztését az özvegye?

Összetörte imádott kék színű Bentley-jét Los Angeles utcáján Gábor Zsazsa özvegye. Frédéric von Anhalt elvesztette uralmát a luxusautó felett. Kórházba szállították, a vérvizsgálat pedig rögtön jelezte, hogy drogot fogyasztott.

Los Angelesben, a Wilshire Boulevardon haladt Frédéric von Anhalt, amikor az autója megcsúszott, elvesztette az uralmát a járgány felett, ami végül az út szélén, a járdán állt meg. Gábor Zsazsa özvegyét azonnal kórházba szállították.

Frédéric von Anhalt herceg bedrogozva vezetett
Fotó: Northfoto

Marihuánát szívott

A klinikán az özvegy véréből azonnal kimutatták, hogy Cannabist fogyasztott. „Tényleg szívtam valamit. Ennek így kellett lennie. Kaliforniában ez megengedett” – nyilatkozta egy német portálnak Anhalt herceg.

2016 óta egyébként valóban legalizálták az államokban a Cannabist, de droghasználat után a volán mögé ülni ugyanúgy tilos, mint bárhol máshol a világon.

Ugrott a jogsija

Kábítószer hatása alatt vezetett, ennek pedig meglett a súlyos következménye: bevonták a jogosítványát. Ez az igazi dráma a gazdag németnek, aki körülbelül 40 éve él Los Angelesben, és talán életében most először kényszerül arra, hogy gyalogoljon. Zsazsa özvegye ennek ellenére örül, hogy a baleset nem végződött tragédiával.

„Csupán elszakadt egy izmom a bal karomban. Sokkal rosszabbul is járhattam volna. Nem is emlékszem, mi történt pontosan” – magyarázta Anhalt.

Júliusban eltemette a feleségét

Mozgalmas és egyben fájdalmas heteken van túl Anhalt herceg. Amint a Ripost is beszámolt róla, közel öt évvel Gábor Zsazsa halála után hozta haza a díva hamvait Magyarországra, hogy a Fiumei úti sírkertben végső nyugalomra helyezzék. Elérkezett tehát az utolsó és egyben végső búcsú ideje Frédéric számára is, aki évekig az éjjeli szekrényén tárolta imádott felesége urnáját, hogy közel érezze magához. „30 évig voltunk házasok. Mindig velem volt, és néha beszéltem is az urnájához. De most egyszerűen eltűnt. Soha többet nem látom újra” – mondta könnyeivel küszködve Anhalt herceg, aki a jelek szerint ma sem tudta túltenni magát Zsazsa elvesztésén. Azért, hogy enyhítsen lelki fájdalmain, orvosi marihuánát íratott fel magának. A törvényeket azonban nem hagyhatta volna figyelmen kívül...

Budapestre hozta Gábor Zsazsa hamvait az özvegye
Fotó: Northfoto

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi