Létrehozva: 2020.10.22.

73 évesen sem válik valóra az álma: ez Zalatnay Cini nagy szívfájdalma

Az énekesnő most már szívesen kipróbálná magát a nagymamaszerepben, de úgy tűnik, ezzel még várnia kell.

Három év után nemrégiben hazatért Angliából Zalatnay Sarolta lánya. Az énekesnő nem is lehetne boldogabb, hiszen végre visszakapta Nikit.

A harmincegy éves fiatal nő ráadásul nagyon jó állásban dolgozik: Érden egy egészségügyi központot vezet. Cini viszont nagyon vágyik már arra, hogy a lánya megállapodjon, és megajándékozza őt egy unokával.

Fotó: Markovics Gábor

„Éjt nappallá téve dolgozik, nincs magánélete. Szoktam is tőle kérdezni, hogy áll a szerelemmel. Erre azt válaszolja: 'Anya, most te vagy nekem, és a munkám!' Ennek örülök, de ilyenkor jön a piszkálódásom: 'Jó, jó, de 73 éves vagyok, mikor lesz végre unokám?' Rám néz, és tudom, nem kell ezt tovább forszíroznom” – mondta el a Best magazinnak az énekesnő.

Cini soha nem bánta meg, hogy örökbe fogadta Nikit, a külső szemlélő nem is mondaná meg róluk, hogy nincs közöttük vérségi kapcsolat. Persze, azt nem tagadja, hogy voltak köztük nehézségek.

„Nekem például nehéz volt elfogadnom a párkapcsolatát, a szexuális identitását. Őszintén megmondom, nem volt könnyű megemészteni, amikor kiderült, mindkét nemhez vonzódik, biszexuális. Mindenkit megértek, elfogadok, hiszen az én életem is elég nyitott volt” – fogalmazott az énekesnő.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott