Létrehozva: 2020.07.08.

„Gyűlöltem, hogy játékbabának öltöztetett” – Michael Jackson lánya megdöbbentő vallomást tett

Paris Jackson mentális problémákkal küzdött a gyerekkora miatt.

Paris Jackson meglepő őszinteséggel vallott arról, milyen mentális küzdelmeket vívott gyermekkorában, mert gyűlölte, hogy apja, Michael Jackson játékbabának öltöztette. Annyira rossz állapotban volt, hogy többször is megpróbált véget vetni az életének, vagdosta magát, mert csak így tudott túllendülni a lelki traumákon.

„Csak fiúk vettek körbe életem első 10-11 évében. Mivel én voltam az egyedüli lány, az apám imádott kicicomázni. Úgy öltöztetett, mint egy játékbabát. És gyűlöltem ezt” – vallotta be a Facebook-videójában.

Az apja 2009-es halála után evési zavarai lettek, egyfolytában falásrohamok törtek rá. Amikor az egyik unokatestvére lekövérezte, rádöbbent, hogy nem csinálhatja ezt tovább. De csak még mélyebbre süllyedt: vagdosta magát.

„Tudtam, hogy nem halok meg tőle, mert irányítottam a pengét. Pontosan tudtam, milyen mélyen vágom meg magam”.

Mint mondta, az érzelmi fájdalommal és traumákkal csak így tudott megbirkózni, átformálta fizikai fájdalommá. Mint mondta, még mindig küzd azzal, hogy elfogadja saját magát, de bízik abban, hogy az önbecsülése és az önbizalma erősödni fog.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott