Létrehozva: 2020.06.01.

„A karomban tartottam, amikor utolsót lélegzett. Elment a 3 éves kislányom” – megrázó hírt közölt a sztár

A kislány még csak 3 éves volt. Egy ritka rákfajtával diagnosztizálták alig egy hónappal ezelőtt.

Teljesen összetört a blogger és influencer Ashley Stock, aki elveszítette 3 éves kislányát. Stevie egy ritka agydaganatban szenvedett, és mindössze 6 héttel ezelőtt diagnosztizálták. Az életét nem lehetett megmenteni.

A három gyermekes édesanya végig ott volt a kicsivel a kórházban, az utolsó lélegzetvételénél is.

„Stevie Lynn Stock. 3 éves. Növényültető. Csodakészítő. Fényt hozó. Szívgyógyító. Kék szemű, huncut mosolyú, loknis hajú örökké kicsi lány. imádott húg, lány, barát. Május 27-én, délután 1 óra öt perckor Stevie utolsót lélegzett a karjaimban. Számtalan csodát és isteni kegyelmet éltünk át, szavakba sem tudom foglalni. Megkönnyebbültem, hogy neki már jobb és egy békés helyen van. De belepusztulok a fájdalomba, hogy elvesztettem. Elment a kicsi lányom” – írta a közösségi oldalára.

A diffúz intrinsic pontine glioma, vagy a DIPG-rák egy ritka és súlyos agydaganat, amely elsősorban a gyermekeket érinti. Sajnos egyelőre nulla százalék van a túlélésre.

 

 

origo.hu

Megszólalt a verőcei hajóbaleset túlélője

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

borsonline.hu

Most erősítette meg a szomorú hírt Katalin hercegnéről a Buckingham-palota

vg.hu

Eldőlt: a cégeknek többé nem kell visszacserélniük a hibás terméket

metropol.hu

Heti horoszkóp: gyors változások jönnek ennek a csillagjegynek az életében!

magyarnemzet.hu

Hamarosan kezdődik a nagy EP-választási vita – kövesse nálunk élőben!

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

mindmegette.hu

Ezért érdemes nagyobb adag zöldborsós csirkemájat főzni

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Marsi Anikó reagált az őt ért sértő kritikákra: Nem hiszed el, mit mondott

LELKIZŐ

Születésnapján is gyászol Bálint Antónia: Sírva ébredtem

LELKIZŐ

"Sanyargattam magam" - Megható vallomást tett Tomán Szabina

LELKIZŐ

Friss hírek jöttek Katalin hercegnéről, így van most valójában