Létrehozva: 2020.03.05.

Megrázó részletek, megszólalt Zana József második felesége

Zana József a betegsége utolsó heteiben már feladta a harcot, elveszítette életkedvét, és csak arra várt, hogy véget érjenek a fájdalmai. Második felesége szerint a színész abba betegedett bele, hogy már nem kapott szerepeket, és nem állhatott színpadon.

A 81 éves korában elhunyt színész hosszú ideje betegeskedett, az utóbbi hónapok nagy részét kórházban töltötte. Bár többször javulni látszott az állapota, sajnos mindig visszaesett, a végére pedig nem csak a szervezete, de ő maga is feladata a harcot.

Lapunknak Zana József második felesége, Renáta árulta el, hogy a színész eleinte nem akart beletörődni a betegségébe, küzdött ellene, ám ahogy rosszabbodott az állapota, úgy veszítette el az életkedvét is. A jobb pillanataiban a színházi visszatérésen gondolkodott, de amikor elhatalmasodott rajta a betegsége, lemondott magáról. Renáta volt férjét két nappal annak halála előtt látta, és akkor tudatosult benne, hogy búcsúznia kell tőle.

Fotó: YouTube

„Szombaton láttam őt utoljára. Akkor már felkészültem a legrosszabbra. Tudtam, ha már ő sem akarja tovább ezt a földi életet, akkor az orvosok sem tudják megmenteni. Előttem van az arca... Senkinek nem kívánom, hogy így lássa a hozzátartozóját, hiszen bennem sem ez a kép élt róla. El sem tudom képzelni, hogy az utolsó heteket hogyan vészelte át a Zoli és a lányom, mikor Jóska már saját magáról is lemondott. Nem volt együttműködő, nem volt már életkedve, meg akart halni. Csak azt várta, hogy vége legyen” – kezdte a Ripost-nak Renáta, aki bár évekkel korábban elvált a színésztől, jó kapcsolatban maradtak, hiszen hét évig voltak házasok, és született egy közös gyermekük is, Zita. Zana bármikor számíthatott második feleségére, ugyanúgy, ahogy a családjára is, ám úgy tűnik, hogy a színpadot senki sem tudta pótolni számára. Renáta szerint nagyban közrejátszott a színész betegségében az, hogy az utóbbi időben nem kapott szerepeket.

„Ő világ életében örült annak, ha körberajongták. Az, hogy most a szervezete feladta a harcot, az annak tudható, hogy nagyjából hat éve nem igazán keresték őt. Nagyon elszomorodott az utolsó éveire, és hiába tudta, hogy van, akikre számíthat, hasztalannak érezte magát. Egy művészembernek hatalmas hiányérzetet jelent az, ha nem látja vagy hallja viszont, hogy értékes a munkája. Ráadásul a barátai, akikkel együtt dolgozott, már meghaltak” – fogalmazott Renáta, akinek 25 éves lánya élheti meg a legnehezebben ezt az időszakot, hiszen az utolsó hónapokban ő volt mellette. Ráadásul a kórházban is vele közölték a szörnyű hírt, de szerencsére édesanyja ekkor is a támasza volt.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, és arra, hogyan ismerkedett meg egymással Zana József és Renáta, akkor keresd a Ripost napilap csütörtöki számát az újságárusoknál!

origo.hu

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

vg.hu

Bidennek és Hszinek könyörög Zelenszkij miután egyik sem megy Svájcba az oroszok nélküli béketárgyalásra

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

vg.hu

Óriásbörtön Magyarországon: nagy az érdeklődés a diplomás állások iránt – ennyit lehet keresni

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

„Darabokra tört engem" - Céline Dion már csak a csodában bízhat, együtt sírtak vele a rajongói

LELKIZŐ

"Sokat adott nekem!" – Tóth Gabi üzenete mindenkit meghatott

LELKIZŐ

Felfoghatatlan: Megcsúszott a fürdőszobában és meghalt a népszerű zenész

LELKIZŐ

Gyász: családja körében elhunyt a világhírű színész