Létrehozva: 2020.01.20.

Bocsánatot kért, majd holtan esett össze a színpadon a legendás zenész

Az amerikai zenészt 71 éves korában érte a halál, a színpadon infarktust kapott.

A 71 éves David Olney éppen a 30A című, dalszerzőknek szervezett fesztiválon lépett fel szombaton, amikor a színpadon rosszul lett, és meghalt. Mellette ülő zenésztársai szerint annyit mondott a mikrofonba, hogy rémesen sajnálja, majd leszegte a fejét, és mozdulatlanul ült tovább – írja a CNN.

Fotó: Ripost

Elsőre mindenki azt hitte, hogy vagy befejezte az előadását vagy elaludt, de amikor igyekeztek felkelteni, kiderült, mi a helyzet. A színpadra fektették, és igyekeztek újjáéleszteni, de sikertelenül.

Az amerikai folkzenei körökben meghatározó alaknak számító Olney karrierje során húsz lemezt vett fel, és olyan művészek dolgozták fel szerzeményeit, mint Emmylou Harris, Linda Ronstadt, Del McCoury vagy Steve Earle. Emmylou Harris a Jerusalem Tomorrow és a Deeper Well című számát tette közismertté.

Karrierje a nyolcvanas években kezdődött az X-Rays nevű zenekar tagjaként, akikkel például Elvis Costello előtt is fellépett. 1948-ban született, 1973-tól Nashville-ben élt, ahol az akkori alternatív-country szcéna egyik ismert alakjává avanzsált Earle, Van Zandt, Guy Clark és Rodney Crowell társaságában.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott