Létrehozva: 2019.12.23.

Egy nő segíti át a gyászidőszakon Somló Tamás özvegyét

A 2016 nyarán elhunyt legenda egykori koncertszervezője a legnehezebb pillanatokban is Gyöngyvér mellett van.

A külföldön ismert képzőművész, Rigó Márta, és Somló Tamás özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér egymásba kapaszkodva vészelik át a gyászidőszakot. Csuflák – ahogy Gyöngyvért sokan ismerik – fogadott anyjaként tekint a nőre.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„Muttinak hívom, ha vitatkozom vele, akkor Márta. Mutti megfestette a Somló családot is. Ebben minden benne van, sok a sötét szín, de ott a sárga, a piros is, az életünk vidám és boldog időszakai. Most tanulok festeni tőle, és sok közös programot szervezünk, ahogy időm engedi. Bevett szokásunk az is, hogy együtt megyünk ki a temetőbe Tomi sírjához” – mesélte a Blikknek az özvegy, aki sokat köszönhet Mártának, hiszen mindig mellette volt.

„Noszogattam, vittem színházba, emberek közé, de valóban nehéz egy olyan különleges embert elengedni, akiben a rossz szikrája sem létezett” – sóhajtotta Rigó Márta.

Bár sokan azt hiszik, az özvegy vígan él Somló örökségéből, ám ez nincs így. A jogdíjakat a zenész négy gyermeke kapja, ami Gyöngyvér szerint így van jól.

„Nekem megmaradtak a közös élmények, emlékek, Tomi feltétlen bizalma és szeretete, amit soha semmi nem fog beárnyékolni.”

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria