Létrehozva: 2019.06.13.

Nem tud elszakadni az anyjától, örökre egyedül marad Bradley Cooper?

A 44 éves színész nagyon közel áll az édesanyjához, fõleg apja halála óta. Ez azonban a sztár kapcsolatait is rendre tönkreteszi.

Egyre valószínűbb, hogy Bradley Cooper és modell párja, az orosz Irina Shayk végül azért szakítottak, mert a színész szemében senki sem érhet fel az édesanyjával.

Hollywood egyik legnagyobb agglegényének életében ugyanis csak egy nő állandó, 78 éves édesanyja, Gloria Campano. Legalábbis eddig nagyon úgy tűnik, hogy más nő mellett nem képes kitartani a 44 éves sztár.

A hétvégén derült ki ugyanis, hogy a színész és Shayk végleg szakítottak négy év után. A 33 éves modell nem az első, aki nem tudta megtartani a karrierista Coopert, aki egyébként szokatlanul közel áll az édesanyjához is.

Cooper legtöbbször őt viszi a vörös szőnyeges eseményekre és díjátadókra, ahol sokszor kézen fogva jelennek meg.  A The Sun szerint ez is az oka lehet, hogy a sztár nem képes más nő mellett megállapodni. Pedig Campano áldását adta Cooper és a modell kapcsolatára, amelyből egyébként egy kislány is született.

Eddig arról szóltak a találgatások, hogy Cooper és Shayk kapcsolata Lady Gaga miatt érhetett véget, aki nagyon közel került a színészhez a Csillag születik forgatásán, ám most úgy tűnik, hogy mégis az volt a baj, hogy a sztár nem tud elszakadni az anyukájától.

Bradley korábban Jennifer Espositót oltár elé vette, Renée Zellwegert és Suki Waterhouse-t pedig eljegyezte, de akár csak Irina, ők sem tudtak labdába rúgni az anyós mellett.

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Sokatmondó üzenet! Kecskés Enikő már a családalapítást tervezte T. Danny-vel?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria