Létrehozva: 2019.03.16.

Újabb részletek derültek ki Koós János temetéséről, ezt kéri a család

Édesapja, Koós János temetése részleteirõl posztolt Koós Réka szombaton.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Koós János temetése március 20-án, 13:30-kor kezdődik a Farkasréti Temető Makovecz Terme előtt. Szombaton a táncdalénekes lánya, Koós Réka intézett pár szót a gyászolókhoz, ezt kérte:

Akik szeretnék leróni a kegyeletüket, ezt 13:30 és 14:30 között megtehetik, lehetőség szerint egy szál virággal. 14:30-kor hangzik majd el a búcsúbeszéd. Ezután együtt kísérjük Édesapámat utolsó útjára, a temető művészparcellájába

- írta Koós Réka.

Koós János rövid betegség után hunyt el március 2-án. A kórházban hirtelen összeesett, azonban az orvosoknak már nem sikerült újraéleszteni. Művészek, pályatársak búcsúztak tőle. Az ATV műsorában Csongrádi Kata emlékezett meg róla és az utolsó fellépéséről, míg az Echo TV reggeli műsorában Poór Péter emlékezett pályatársára. A TV2 Mokka című reggeli műsorának március 4-i adásában Zalatnay Saroltával, a Fem3 Café március 4-i adásában Zalatnay Saroltával és Soltész Rezsővel emlékeztek meg róla.

A %RIPOST% információi szerint Koós János végső nyughelye a Művészek Parcellájában lesz, feltehetőleg Hofi Géza sírja mellett.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Csepregi Éva fiatalságának titka: 70 évesen is kirobbanó formában a Neoton Família énekese

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó