Létrehozva: 2019.03.04.

Megrázó vallomás, ezt mondta halála előtt Koós János

Bár a legendás táncdalénekes utolsó fellépésén fájdalmakkal küzdött, a színpadon el tudta rejteni küzdelmét.

 Koós János három hete már nagybetegen lépett fel. Akkor mondta az est egyik szereplőjének, Csongrádi Katának: érzi, meg fog halni! 

„Tudom, a testem már nem feltétlenül tudja követni azt a tempót, amit az agyam diktál. De ha a színpadon vagyok, nincs semmi bajom, semmi sem fáj” – mondta alig pár napja a Borsnak Koós János.

Koós utoljára há­rom héttel ezelőtt, az S. Nagy István emlékére adott dupla koncerten lépett fel. Egy korábbi válltöréséből nehezen gyógyult, ahogy elmondta, már nem bízott abban, hogy valaha teljesen felépül. Az előadások előtt fáradtnak látszott ugyan, de boldogan pózolt, viccet mesélt, tréfálkozott. Hogy nagy volt a baj már akkor is, az csak akkor látszott, amikor a színpadra indult, oda ugyanis már fel kellett kísérni, és a végső tapsrendkor is kapaszkodnia kellett a mellette állóba.

A színpadon azonban, éneklés közben ugyanolyan volt, mint akár 20 vagy 50 éve: vidáman szórakoztatta a közönséget, anekdotázott. S. Nagy özvegye, Csongrádi Kata is itt találkozott akkor a művésszel.

"Hősiesen végigcsinálta a dupla telt házas koncertet, pedig előtte nem sokkal elesett, sérült volt a keze és a lába is. A próbán olyan fájdalmai voltak, hogy már járni is alig tudott, de képes volt felülemelkedni a fizikai állapotán. Ott azt mondta nekem: Meg fogok halni! Az utolsó hülyéskedése mindig eszembe jut róla a férjemmel: a kórházba ment felvidítani S. Nagyot nem sokkal a halála előtt. Azt mondogatta neki: ugye, vörösbor van abban az infúzióban? Remélem, odaát felvidítja a férjemet" – mondta Kata.

Az énekes családja csöndben gyászol, csak egy rövid közleményt adtak ki, és arra kértek mindenkit, tartsa tiszteletben gyászukat, és János emlékét. Lánya, Koós Réka közösségi oldalán egy videóval búcsúzott, amelyen édesapja a My way (Utam) című legendás sláger magyar változatát énekli.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott