Létrehozva: 2019.01.17.

Váratlan bejelentés: megbocsátott szüleinek a magyar humorista

A népszerû humorista õszintén beszélt a gyermekkoráról.

Bagi Iván még csecsemőként került állami gondozásba, miután szülei lemondtak róla. Emiatt gyermekként rengeteg dologban szenvedett hiányt, ám a sok negatív emléket sikerült leküzdenie, sőt, ezekből merít erőt – egyebek mellett erről is mesélt a Duna Televízió Ridikül című műsorában.

„A legnagyobb nehézség a szeretet hiánya volt, és az, hogy nem volt senkim, akire számíthatok. De az a sok rossz, ami gyerekként történt velem, az adott hozzá az én karrieremhez is.

Ha nem tudtam volna ilyen mélyről meríteni, akkor lehet, most nem lennék ilyen szinten a munkásságomban

– mesélte Iván, aki azt is elárulta, szüleivel sosem élt együtt. Anyja néha kivette az intézetből, de rövid időn belül újra visszakerült. Ennek ellenére már nincs benne harag. Hosszú időbe telt, de sikerült elengednie ezeket a sérelmeket.

„Az egyik fontos dolog az elengedésben az volt, hogy a szüleimnek is megbocsássak. Ez viszont egy hosszú folyamat volt.

Édesanyámnak 25 év után tudtam megbocsátani, édesapámnak csak jóval később

– mondta a népszerű humorista, aki végül a testvéreivel is kibékült.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Öt csillagjegy, akikkel a legnehezebb jól kijönni

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője