Létrehozva: 2018.10.16.

Így próbálta megölni magát, teljesen kikészült a sztármami

Mel B feltárta életének legsötétebb pillanatait. Nem fogta vissza magát, magánéletérõl is kendõzetlenül mesélt.

Az egykori Spice Girl, Mel B úgy döntött, feltárja múltjának legfájdalmasabb eseményeit. Öngyilkossági kísérlettől kezdve a vaginaműtéten át mindenről beszámolt – írja a Daily Mail.

Mel B főként exférjével, Stephen Belafontéval való kapcsolatát részletezte, hisz a sok dráma kihatással vont életének minden területére. Az énekesnőnél tíz év után telt be a pohár, míg végül beadta a válási papírokat! Mel B saját bevallása szerint addigra már teljesen kikészült és drogfüggővé vált, ugyanis olyan kapcsolatban élt, amelyben folyamatosan bántalmazta őt a férje.

„Minden önbecsülésemet elvesztettem” – mondta az énekesnő, aki küzd a talpra állásért. A sok veszekedés és erőszak pedig csak tovább rontott drogfüggőségén... Mel B azt is bevallotta, hogy kétszer próbált öngyilkos lenni, legutóbb úgy, hogy bevett egy halom aszpirint. De többször is kockára tette életét, mert folyamatosan kemény drogokhoz nyúlt, ami miatt elvonóra is került.

A sztár más dolgokról is beszélt. Azt ugyan eddig sem titkolta, hogy biszexuális, de most azt is elismerte, hogy évekkel ezelőtt belezúgott egy rejtélyes nőbe. Férje miatt a kapcsolat megszakadt, de boldogan emlékszik vissza kalandjára.

A válás után egyébként Mel B hüvelyfiatalító műtéten is átesett, erre állítása szerint önbecsülésének visszanyerése miatt volt szükség, illetve, hogy új életet kezdhessen.

Az újra összeállni készülő lánybanda, a Spice Girls egykori tagja azt is elismerte, hogy a közelmúltban nagyon csúnyán összeveszett egykori kolléganőjével, Victoria Beckhammel, mert ő továbbra sem akar visszatérni a popcsapatba.

 

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, vegye fel a kapcsolatot a segélyvonallal: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről is hívható, mindkettőről ingyenes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi