Létrehozva: 2018.08.02.

Szomorú hír érkezett, meghalt Egyed Péter

Hatvannégy éves volt.

Hatvannégy éves korában elhunyt Egyed Péter kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus - adta hírül csütörtökön a romániai magyar média.

Egyed Péter a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság lapjának felelős szerkesztője volt.

Kolozsváron született 1954-ben, szülővárosában érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett diplomát. Tanított Temesváron, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt. 1973 óta közölt verset, kritikát, tanulmányt, először többnyire az Echinoxban és a Korunkban.

A parton lovashajnal című Forrás-kötetének tanúsága szerint líráját erős filozófiai hajlam, az emberi létkérdések és a konkrét itt-lét problémáinak párhuzamos láttatása jellemzi. Bírálatai, tanulmányai a filozófia közösségi funkciója iránti érzékenységet és határozott kritikai magatartást tükröznek.

Egyed Péter Arany János-jutalomban és Méhes György-díjban is részesült, 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

origo.hu

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó